Tisss napjai, gondolatai, történetei

Apa és lánya :)

Tisss ezt gondolta 11-04-24 napján 12:52 -kor

11 hozzászólás

Címkék: csalad , Lujza

Visszatekintés az elmúlt napokra

Nem, nem, arról szó sem lehet, hogy én ne írjak többet, nem is erre céloztam az előző bejegyzésben, hanem sokkal inkább arra, hogy halott lett a blogom, mert nem tudom tatalommal megtölteni, bármennyire is szeretném.

Rengeteg mindent kiírnék magamból, és higgyétek el, továbbra is szívesen írnék bolondos, érthetetlen bejegyzéseket, ugyanakkor néha belém hasít a gondolat, hogy ezen sorok alapján mennyire egy ostoba, egyszerű lénynek lánynak tűnhetek.

Persze igen, nem számít mások véleménye, és megacéloztam már magam, de azért én se vagyok fából, egy-egy elejtett megjegyzés meg tud rendíteni, ha épp nem jó passzomban talál.

Márpedig nekem is vannak néha rettenetes pillanataim, nem is kevés.

Ugyanakkor tényleg hatalmas jellemfejlődésen mentem át, amire remek példákat szolgáltat az elmúlt hetek konfliktusainak kezelése.

Na, gondolom most már senki nem ért semmit, jó szokás szerint, de ez nem is baj.

Ezen a héten szabadságon voltam, sőt, a hosszú hétvégét úgy kezdtem meg, hogy én már pénteken sem dolgoztam.

Tudom, a jó büdös nénikémet, amiért ilyen mázlista vagyok, de ha megemlítem azt, hogy gyakorlatilag ez még a tavalyi szabadságom, akkor már máshogy fekszik a gyerek.

2010-ről 7 napom maradt, ami engem is ledöbbentett, és mikor rákérdeznek, hogy lehet mindez, akkor nekem is el kell gondolkodnom egy pillanatra.

A helyzet az, hogy lényegében Cipruson voltam utoljára egybefüggő napokon keresztül szabadságon, ami akárhogy is nézem, nem egészséges.

Még két ünnep között is dolgoztam, amire mondjuk szükség is volt, mert rengeteg munkám volt, jóllehet, ezt előre nem tudtam, mikor elvállaltam az etapot.

Akkor ezt úgy magyaráztam, hogy félnék egyedül itthon maradni, ezért inkább dolgozok.

Nem mondom, hogy nem volt bennem félsz akkor, mikor eljöttem erre az egy hét szabira. Hogy mitől? Nos, ezt magam se tudom, azaz persze, hogy tudom.

Szeretek pörögni, szeretek emberek között lenni, és hülye vagyok, szeretek dolgozni is, igen.

Néha félek egyedül lenni a gondolataimmal, amit még mindig a tavalyi év eseményei töltenek ki zömmel, egészen konkrétan két esemény, Fáci és Papi (de ezt már annyiszor elmondtam itt, hogy szerintem az összes olvasóm álmából felkelve is tudja a nyígomat).

Hétköznap mindig annyira leterhel a munka, és a megannyi más esemény, hogy amint bedőlök az ágyba, már alszom is.

Így volt ez a szabadságom alatt is, mert bőven volt mit kipihennem, de volt egy nap, amikor egész végig csak itthon voltam, nem mentem sehova, nem csináltam semmit, és bizony este meggyűltek a bajaim az elalvással. És jött a csend, a forgolódás, nekem meg kattogott az agyam, és hiába gondoltam a sok szép dologra, ami az életemben jelen van, akkor is felvillantak azok a képek, amiket szívem szerint shfit delet-tel elküldenék az űrbe.

Hű de elkanyarodtam, mert hogy az egész bejegyzést annak szerettem volna szentelni, hogy a félelmeimmel ellentétben szerencsére arra a következtetésre jutottam, hogy iszonyat jó dolog szabadságon lenni, és milyen nagyon rám fért már.

Mondanom sem kell, a 10-napból 4 alkalommal buliztam, ami őrület, tininek érzem magam, de basszus, megtehetem, nem tartozom senkinek sem elszámolással, és igen, bevallom, nagyon jól érzem most magam ebben a szerepeben.

Hovatovább, nem is a buli az igazi élmény számomra, sokkal inkább a társaság, a kellemes borok, hogy olyan dialógusokat folytatunk, hogy még másnap is azon rötyögök, arról már nem is beszélve, hogy jó dolog csoportosan megváltani a világot.

Megkockáztatom, ugyanennyire élvezném délutánonként is ezeket a vircsaftokat, de még is csak este az igazi, amikor is lehet plusz élményeket begyűjteni.

Én meg gyűjtöm, úton-útfélen, ismerkedtem én dánnal, New York szülöttével, magyarral, és mind kellemes élményként marad meg bennem, és nem, nem kell semmi olyanra gondolni, csak egy picit.

Aztán megint volt céges összeröffenés, amelynek olyan kimenetele lett, ami alapján kénytelen voltam bizonyos következtetéseket levonni, és meghozni a szükséges lépéseket.

Kimaradt ezen a felületen egy-két fordulat megörökítése, mely által teljesebb képet tudnék nyújtani, de ettől most tekintsünk el!

Elég az hozzá, hogy az utóbbi egy hónapban egészen konkrétan két céges eseményen is részt vettem, ahol olyan dolgok történtek, amelyek kapcsán gyakorolnom kellett az önuralmat.

Valójában lehet, hogy a történteket előidéző illetők fel se mérték akkor, mennyire megbántottak, ugyanakkor azt gondolom, bár az alkohol sok mindenre adhat magyarázatot, van amit részegen is muszáj észben tartania az embernek.

Nos, ez nem minden esetben sikerült egyeseknek, melynek következtében kicsit megkarcolódott a lelkem, amiért senki más nem felelős, csak én.

Én vagyok a hibás, amiért közel engedtem magamhoz őket, és naivan azt gondoltam, nem baj, ha 100%-ig magamat adom.

Hát de, a nyíltságom bizony nagy fegyvert ad mások kezébe, és arra nem érdemes emberében sajnos könnyen elsül.

Ezt megtanultam egy életre, és lehet, hogy nem fog sikerülni az a tervem, mely szerint visszaveszek a közvetlenségemből, és redukálom a személyes jellegű beszélgetéseket, összejöveteleket, de most akkor is ez a rövid távú cél.

Az életünk során annyi ember bánt meg minket, hogy ha tehetek az ügyben bármit, hogy ezen szám x-szel kevesebb legyen, akkor igen is meg fogom tenni.

Ettől a - jellegéből adódóan aprónak nem nevezhető, ugyanakkor összességében tényleg piciny - rossz tapasztalattól eltekintve az élet csodás, és remek emberek vesznek körül, akikről azt gondolom, tényleg azért szeretnek, amilyen én vagyok, ami én vagyok.

Az elmúlt egy hét során többször találkoztam Lollus csodálatos társaságával is. Kedden három óra alvás után például kirándulni voltam a János-hegyen, ami már abból fakadóan is nagy szó, hogy három óra alvás után, és hogy kirándultam.

De mindez annyira természetes volt, és tökéletes, hisz újra libegőztem, hatalmas hamburgert ettem, friss levegőn voltam, rengeteget nevettem, amitől iszonyatosan feltöltődtem.

Nem említettem még azokat a szívmelengető találkozásokat, amikor Désemmel és Lollimmal gyűlünk egybe, hogy átbeszéljük az élet nagy történéseit, de legalább is a sajátunkét. Továbbra is hálával tartozom az életnek azért, hogy vannak ők nekem, nélkülük... de szerencsére erre gondolnom sem kell.

Persze nem lennék én, ha nem áradoznék most itt egy sort arról, hogy mennyire gyönyörű cipőt vettem magamnak a héten, amitől két napig mosolyra állt a szám, na nem mintha amúgy könnyek lepték volna el az arcom.

És volt még itt annyi más dolog is, többek között ismét fogorvoshoz járok, mert végre rávettem magam, hogy kicseréltessem a töméseimet, amitől persze ezerszer jobban érzem magam a bőrömben, és mivel már csak egy van hátra, boldogságom határtalan.

És itt van az olasz is, ami még mindig nagyon érdekel, és igen, persze hogy jól megy, ami engem nem, a tanárom viszont annál jobban megdöbbenti (éljen az önbizalom, ugye...). Imádom Alessot, és piszok mázlistának tartom magam, hogy első blikkre egy ilyen remek tanárt, személyiséget fogtam ki magamnak.

Nem meséltem arról se, hogy milyen jó volt múltkor Papival együtt ebédelni.

Egészen konkrétan fél éve halogatjuk, hogy elmenjünk étterembe, amire eleddig csak azért nem kerülhetett sor, mert hol a hó szakadt, hol Papi lába fájt, vagy csak szimplán én voltam használhatatlan. De most összejött, és annyira jól sikerült, hogy már alig várom a következő alkalmat, amikor meghívhatom őt egy újabb finom ebédre a kedvenc éttermembe. Ha más nem, májusban ezt biztos megejtjük, legalább is remélem.

Nos, azt hiszem, mindenről beszámoltam, ami velem történt az elmúlt időszakban (na jó, majdnem mindenről, a titkok nekem is kellenek ;)) úgyhogy most megyek is tova, hogy újabb élményeket gyűjtsek a következő normális bejegyzésemig.

Addig meg éljen a tavasz!

Tisss ezt gondolta 11-03-20 napján 14:05 -kor

8 hozzászólás

Címkék: csak egy fog rakoncatlankodik , csalad , Facusa , férfiak , munka , olasz , pajzán , pihi , vasarlas

'Ki bánatot sosem ismert: boldogságot meg sem ért'

Rég nem írtam, aminek több oka is van.

Első körben beteg voltam (már megint, ejh), második körben meg nem tudom, mit is írhatnék azon túl, hogy hello, Tisss vagyok, rohadt sokat bulizok, még többet iszom, idiótaságokban élen járok, vállalhatatlan fotók készülnek rólam (amiket én még is vállalok), és sűrűn dolgozom másnaposan.

Ha visszaolvasom az elmúlt bejegyzéseket, erről szóltak (meg Fanthomasról), ami más számára nyilván szánalmat vált ki, vagy megdöbbenést, viszont én vállalom, nekem most ez az élet, engem most ez éltet.

A minap personal meetingem volt a munkahelyemen, és mikor szóba került, hogy milyen új célokat lehetne kitűzni számomra, amik huzamosabb távon motiválhatnának, hirtelen iszonyat nagy féket nyomtam.

Hosszú idő után ugyanis most először érzem azt, hogy maradéktalanul elégedett vagyok a munkahelyemmel, azzal, amit csinálok, ahogyan megítélnek, ahogy a munkám becsülik. Nagyon nagy potenciálok vannak számomra azon a területen amin jelenleg dolgozom, és azon piszok mázlisták közé tartozom, akiknek tálcán kínálják a lehetőséget arra, hogy fejlődjenek, én még is azt mondtam ezen a meetingen, hogy most nem. Idióta vagyok igen, de nem szeretnék plusz terhet, felelősséget, sem feszültségforrást még legalább 3 hónapig.

Majd napra pontosan egy évvel ezelőtt fordult fel fenekestül az életem, amikor is történt Apival, ami történt. A mai napig nem dolgoztam fel, a mai napig mázsás súlyként vannak itt a szívemben azon napok fájdalmai, kilátástalanságai, félelmei. Sokszor bevillannak a képek, és érzem, ahogy elfog a rettegés, a félelem. Végérvényesen megváltoztatott az az este, nem csak engem, Apit is. Annyira más lett a viszonyunk, harmóniában, szeretetben, szimbiózisban élünk egymás mellett, és mindennél fontosabbá vált ő. Ugyanakkor azt érzem, hogy bennem van egy folytonos félsz, minden kis apró neszre szaladok ki hozzá, ami tudom, nem egészséges, de akkor is ez van. Sok időnek kell még eltelnie, hogy helyre tudjam magamban tenni az akkor történteket.

Fáci sincs már! Nincs nap, hogy ne jutna eszembe, hogy ne nézegetném az édes kis pofiját a fotókon keresztül. A kis bögréje azóta is ott van az asztalom közepén, az ajtót még mindig résnyire nyitva hagyom neki éjszakánként, a fürdőből kilépve még mindig lenézek, hogy ott vár-e, és ameddig én otthon élek, ez biztos így is lesz.

Nincs szó, ami leírná a hiányát, ő volt az életem, a mindenem, nélküle élni lehet, de nagyon nehéz. Velem van, örökre, mindig, de nem titkolom, a szívem egy részét magával vitte (nem is baj, mindvégig az övé volt!).

Tavaly minden megváltozott az életemben, és mire ezek a változások végre leülepedtek bennem, és talpra álltam, egy új világ nyílt meg előttem.

Teljesen más embernek érzem magam a tavalyi önmagamhoz képest.

Önállónak, tudatosnak, kétlábonjárónak, talpraesettnek tartom magam.

Tudom, ezen a fórumon teljesen más képet festek le, de én pontosan ezt a kettősséget szeretem a jelenlegi életemben. Az egyik pillanatban léha céda vagyok, a másikban meg könyvelek, pénzügyi kimutatásokat készítek, vagy csak egy pohár bor mellett komoly dolgokról beszélgetek átszellemülten, értelmesen, felnőttesen, nőiesen.

Július óta egy nagy kaland az élet, azt csinálom, amihez kedvem van, amiben jól érzem magam.

Soha nem gondoltam volna, hogy így megkedvelem a kollégáim, hogy ilyen szoros kapcsolatom lesz emberekkel, hogy ennyire meg tudok nyílni.

Persze a legtöbben még így is a felszínt látják, de pont ezért hallatlan nagy boldogság számomra, amikor alig pár alkalmas ismeretség után emberektől olyan visszacsatolást kapok, és olyan szavakkal illetnek, amilyennek érzem magam, avagy amilyennek szeretném, hogy mások lássanak.

Egy csodának élek meg minden egyes napot, visszacsatolást, barátnői összeröffenést, bulit, sms-t, mindent, amit kapok, és aminek pozitív töltete van.

Nincs nap, hogy ne vetnék számot a felett, mi jó történt velem, hisz minden napban van valami jó, és szerencsére meg is találom.

Iszonyat hálás vagyok, hogy olyan emberekkel hoz össze jelen pillanatban az élet, akik őszintén képesek kimutatni az érzéseiket, és szavakba önteni azokat (természetesen a régről velem maradt emberekről se megfeledkezve).

Jó érzés szeretve lenni, és tudom, hogy sokan nem értik, miért nem vágyom párkapcsolatra, amire nincs is meg az egzakt válaszom, hacsak nem az, hogy mindenem megvan, amire momentán szükségem van, és igen, Fanthomas maximálisan kielégíti a jelenlegi igényeimet.

Nekem most pezsgésre, impulzusokra, történésekre, nyüzsgésre, szabadságra, térre, függetlenségre van szükségem!

És persze, tudom, hogy azért betegeskedek újabban ennyit, mert kisajtolom a testem, de ezen most még nem akarok változtatni, most még nem, most még jó így, nagyon jó.

Szeretem, hogy kiszámíthatatlanok a hétköznapjaim, hogy egyik buli se végződik ugyanúgy, hogy mindig történik valami váratlan, valami új, amin napokig lehet nevetni.

Szeretem a bolondos fotókat, levélváltásokat, sms-eket, emaileket, szeretek mindent, aminek a része vagyok, és igen, szeretem az életem, nagyon!  

Tisss ezt gondolta 11-02-16 napján 11:20 -kor

7 hozzászólás

Címkék: boldog , bolondTisss , breteg , csalad , Facusa , férfiak , munka , pajzán , party

Az én véleményem

A tegnapi napom nagyjából nekem is azzal telt, hogy próbáltam minél több információt találni a szombat éjszaka történt tragédiáról.

Nos, már akkor is megvolt a véleményem, mára ez végképp kikristályosodott.

Nem leszek népszerű vele, de mint azt tudjátok, fura értékrendem van, és ez ebben is megnyilvánul.

Iszonyatosan elszomorít az egész, de tegyük a szívünkre a kezünket, zömünk volt már olyan buliban, ahol hasonló tumultus alakult ki, és csodálkozott, hogy nem történt tragédia!

Tavaly pont ettől volt zajos az internet, hogy a Balaton Soundon mekkora tömeg volt a bizonyos Paul Kalkbrenner bulin. Igen, ott többen fel voltak háborodva, hogy nem kerültek be a sátorba, holott ők kifizették a jegyet, illetve megannyian panaszkodtak arról, hogy még így is többen voltak a kelleténél, micsoda arcátlanság.

Ez általános tendencia, egy bulira mindig jóval több jegy kerül eladásra, mint amekkora szám mellett mi, a közönség még jól éreznénk magunkat.

És itt jön be a képbe az, hogy jogom van eldönteni, részt veszek-e egy hering partin, vagy sem.

Sokan hívnak emiatt sznobnak, és ha ez a sznobság, akkor vállalom, de én bizony nem megyek be olyan helyre, ahol már azért sorba kell állni, hogy egyáltalán bejussak.

Tettem már kivételt, nem egyszer, meg is bántam.

Egyszerűen számomra már nincs az a buli, ami megérné azt, hogy rosszul érezzem magam a körülmények miatt, ráadásul a pénzemért.

Így igen, ha buliba hívnak, vagy netalán tán egy koncertre, mindig az az első kérdésem, hol lesz, és a szerint döntök.

Hovatovább, nem is értem, hogy miként lehet egyáltalán bulit rendezni 18 éven aluliak számára.

Egy fiatalkorúnak semmi keresnivalója az éjszakában, pláne nem egy ilyen rendezvényen!

És pontosan azért, mert nincs meg a józan ítélőképessége, és mert rohadtul nem fogja fel, hogy a saját érdekében talán jobb, ha nem ragaszkodik a szaros 800Ft-os bulihoz, hanem jobban jár, ha megiszik inkább valahol egy fröccsöt a haverokkal.

Nem, nem kell a kődobálás, én bizony 18 éves koromig nem jártam buliba.

És miután elmúltam 18, akkor se rendezvényekre jártam, hanem lityi-lötyi diszkókba, pubokba.

Ha egészen őszinte akarok lenni, 21 évesen alakult csak ki az én pötty agyamban is a felelősség magam iránt, lehet fikázni Amerikát, de nem véletlen, hogy ott 21 éves kortól válik valaki nagykorúvá.

Tudom, rengetegen járnak hamis személyivel, és a legtöbb helyen nem is ellenőrzik azt, elég szomorúnak is tartom.

Rengeteget beszélgettünk erről a kollégáimmal, és persze mind azzal jön, hogy a szülőt át lehet vágni, és nem a szülő felelőssége egy bizonyos kor után már az, amit a gyereke tesz.

Meglehet.

Engem, ha úgy tetszik, vasszigorral neveltek, és bár akkor szenvedtem, hálás vagyok érte. És eszembe nem jutott volna hazudni Apámnak arról, hogy hol járok, mert elsüllyedtem volna a szégyenemben, ha a hazugságon felül nem csak azon kapott volna, hogy hazudok, hanem még azon is, hogy szarba keveredtem. Nekem ez dupla kockázat volt, nem vállaltam, és ez csak és kizárólag a neveltetésemből fakadt.

Sűrűn mondják a kollégáim, hogy szar élete lesz a gyerekemnek, ettől én is félek, de igen is szent elhatározásom, hogy ezen elveket belé verem, egy napon majd talán ő is hálás lesz érte.

Abba meg inkább bele se mennék, hogy mi a véleményem arról, hogy valaki drog hatása alatt volt, mert az álszent lenne a részemről, viszont akkor is hozzátartozik az igazsághoz, hogy igen, az a szaros drog pont annyira le tudja tompítani az embert, hogy konkrétan észre se veszi, hogy taposnak rajta, csak akkor, amikor már nagy a baj, de semmit nem tud tenni, mert a teste nem engedelmeskedik neki. Hát így.

 

Ez a véleményem, kicsit szűkebben meg az, hogy bassza meg az összes pénzéhes partiszervező, klubtulajdonos, mert mégis csak ők a hibásak, az már más kérdés, hogy mindenki saját magáért a leginkább felelős!

Tisss ezt gondolta 11-01-17 napján 14:46 -kor

5 hozzászólás

Címkék: csalad , ehhh , party

Reggel van, hagyj békén!

Aki egy kicsit is ismer engem, az pontosan tudja, hogy a reggelek nálam szentek. Egészen komolyan mondom, hogy egy rosszul indult reggel simán elbassza az egész napomat.

Szerencsére már Papper is tudja jól, hogy addig nem szabad hozzám szólnia, ameddig én nem teszem meg felé az első lépést.

Az nagyjából egyébként akkor történik meg, amikor én már túl vagyok az ébredés (amibe beletartozik az, hogy kábé az 5. "szundi" riasztásra kikászálódok az ágyból), fogszabályzó eltávolítás, kávé ivás, megfürdés procedúráján.

Ha eközben bárki hozzám szól annál többet, hogy jó reggelt, ugrom.

Rengeteg vitám volt korábban erről Papival, mert ő nem így él, és ő ezt nem tudta megérteni, de mivel látta, hogy nálam ez nem egy hóbort, hanem tényleg így működöm, és csak türelmesen várnia kell, alkalmazkodott az életvitelemhez. Hála a jó égnek!

Viszont sajnos nem mindenki ismer ennyire, sőt, ezt az oldalam igen kevesen ismerik.

Így hát megesik, hogy kora reggel hívnak, vagy sms-t kapok. Ezekre mind-mind iszonyatosan rosszul reagálok, kivételt ez alól csak a barátnőim képeznek, akiknek bármikor elérhető vagyok, illetve az aktuális kedvesem, ha épp van olyanom. Mindenki más felkerül a gyilkos listámra.

Jó, még egy kivétel van, ha jön az sms értesítő, hogy megérkezett a fizetés a bankszámlámra, bár ha nagyon fáradt vagyok, az is fel tud idegesíteni.

No ennyi előzmény után rá is térek arra, hogy mennyire irgalmatlanul kiborultam, mikor reggel - mit reggel?, nálam az még hajnal! - ½ 7-kor sms-t kaptam Tommytól.

Hangosan szentségelni kezdtem, mert persze hízelgő, hogy tavaly augusztus óta nem tud kiverni a fejéből, na de könyörgöm, ezt pont hajnalok hajnalán kell velem tudatnia?

És tudom, én vagyok a hülye, mert lehalkíthatnám a telefonom, de pont a szeretteim miatt nem teszem, mert komolyan gondolom azt, hogy értük hajnalok hajnalán is képes vagyok ugrani.

A héten ez már a második elcseszett reggelem volt, bízom benne, hogy a mai napom nem megy gallyra, különben...

Más is így van összerakva, vagy csak én vagyok túl hóbortos? 

Tisss ezt gondolta 11-01-13 napján 10:01 -kor

5 hozzászólás

Címkék: csalad , ehhh , férfiak

Ilyen volt 2010

Mivel a kollégák sikeresen felkeltettek, és mára amúgy sincs más dolgom, mint hogy pihenjek, hajat mossak, és embert varázsoljak magamból, úgy döntöttem, összegzem az évem saját szavakkal is, mert jövőre tényleg már csak a szépre szeretnék emlékezni 2010-el kapcsolatosan, márpedig 2010-ben nem csak szép dolgok voltak, ez azt hiszem mindenki számára világos, aki olvasott engem.

Nagy levegő, acél idegek, ugorjunk neki!

Január: orvostól orvosig járunk, felcsillan a remény, Fáciért szól minden imám, közben próbálok normális maradni, a munkában is helyt állni, és nem teljesen kivetkőzni magamból, azt hiszem, nem sok sikerrel teszem.

 

Február: amikor már azt hiszem, hogy az élet jóra fordul, jön az újabb krach, Papi kórházba kerül. Ilyet én még nem éltem, ennyit én még nem sírtam, ennyire én még nem aggódtam, ennyire én még nem voltam reményvesztett, de azt hiszem, jól viseltem a csapást, és helyt álltam, vagy legalább is próbáltam.

A legnehezebb hónapom volt, soha nem szeretnék még csak hasonlót se átélni! Igyekszem az emlékeim törölni azzal a bizonyos estével kapcsolatosan, meg a megannyi kórházban töltött órát illetően, de nem megy.

Mellette Fácimmal törődök, és munkába járok, és azt érzem, hogy egy élőhalott vagyok. Az is voltam!

 

Március: életem egyik legnehezebb döntése után jön az egyik legszomorúbb napja. Még mindig nem tettem túl magam azon, ami akkor történt, és ez már így is marad örökre. Hiába tudom ésszel, hogy ennek így kellett lennie, és jóval többet kaptam az élettől vele, mint amennyit anno reméltünk, akkor is azt veszítettem el, aki nekem a világon mindennél fontosabb volt, akinek a legtöbb szeretetem adtam. Időközben Papi hazakerült a kórházból, azt hiszem az, hogy vele törődnöm kellett, az segített épeszűnek maradni.

Boltba járok, mosok, főzök, Aput fürdetek, etetek, univerzális vagyok, mert közben a munkahelyemen is 100%-ot nyújtok, ami a mai napig érthetetlen számomra, de ebből is látszik, teher alatt nő a pálma, és mindig vannak tartalék energiák, melyek mozgósítására csak krízis helyzetben vagyunk képesek.

 

Április: kezd a lelkem a helyére állni, már mosolyogni is képes vagyok, el is hagyja a számat, hogy végre jól érzem magam a bőrömben, és boldog vagyok, majd szakítanak velem. Hát van ilyen, volt is már ilyen, biztos lesz is még ilyen.

Két és fél év után leszedik a fogszabályzóm, döbbenetes változás, új élet, új mosoly, megnövekedett önbizalom.

 

Május: ide-oda pörgök, rengeteg alkoholt iszom Déssel, Lollival, Dájmonddal buliból buliba járok, szülinapom van, minek alkalmából Dájmondom könnyekig hat, névnapom van, és megismerem R.-t, aki nagyon nagy hatással van rám, azaz inkább a testemre, mert hogy ilyet ritkán élek meg, hogy valakitől ennyire lázba jöjjek, és ilyen tökéletes szexuális légyottot rittyentsek.

Ez az első olyan hónap, amikor semmi szar nem történik velem, meg is ünnepelem méltó módon.

 

Június: R.-rel folyamatosan kontaktálunk, és élvezem, közben persze megy a masszív italozás a lányokkal, és rengeteg visszacsatolást kapok vadidegen emberektől. Kinyílik a világ a megnövekedett önbizalmamnak köszönhetően, jól érzem magam a bőrömben.

Közben nagymamám meghal, ami egyáltalán nem visel meg, még csak egy könnycseppet se hullatok, gyanítom azért, mert júniusra elfogytak, képtelen vagyok a sírásra, mi több, a szomorkodásra is.

Azt hiszem, ez egy védelmi reakció volt, boldog akartam lenni, és a szomorú dolgokkal nem voltam hajlandó foglalkozni.

 

Július: dolgozom, iszom, barátnőzöm és eljutok Tokajba, a Hegyalja Fesztiválra.

Baromi olcsón iszok fröccsöt, sátorban huncutkodok, vonatozok, Déssel szülinapot ünneplek, és megszületik a fejemben az elhatározás, nyaralni megyek, egyedül.

 

Augusztus: legpartisabb hónap ever! Még mindig sokat iszom, még mindig sokat bulizom, ráadásul ráeszmélek, hogy X. nőként tekint rám, aminek hangot is ad.

Elindul köztünk a bizsergés, keressük egymás társaságát, és nem csak a munka köt össze minket. Izgalmas, élvezem, akarom.

Aztán Siófok Déssel, ami mint mindig, most is szívet melengetően jó, mert Siófok nem lehet rossz, és mert Déssel minden jó.

Pár napra rá elrepülök Ciprusra, ahol felejthetetlen 1 hetet töltök. Napfény, koktél, tenger, élményhegyek, férfihegyek, sose volt még ilyen jó, sose töltődtem még így fel nyaralástól, sose érkeztem még haza ilyen fáradtan nyaralásból.

Hazaérkezvén X-szel ott folytatjuk, ahogy abbahagytuk, céges partin vagyok, Budapest báron vagyok, boldog vagyok.

 

Szeptember: T. zaklat, Lollinak fergeteg szülinapja van, ahol megismerem a csodás barátait, Déssel borfesztiválon ázunk a Várban, elhatározom, hogy olaszt fogok tanulni, és közben ráeszmélek Dés segítségével, hogy Y. se vetné meg, ha olyan kapocs lenne köztünk, mint amilyen ekkortájt X-szel van.

 

Október: ebben a hónapban még mindig a köhögéstől szenvedek, ami másfél hónapig velem van, de ettől függetlenül iszonyatosan csacsi részegre iszom magam a villányi borfesztiválon Désem társaságában.

Túlesek életem első olasz óráján, amit nagyon élvezek, és csak úgy falom magamba a tudást.

R. bejelentkezik, amitől extra izgatott vagyok, és mosolygós.

Közben beszállok egy mém játékba, ami végtelen hosszúnak tűnik, az is volt. Rengeteget bulizok, és már nagyon várom a céges csapatépítőt, mindenki tudja, hogy miért.

November: nos, eddig minden évben a november hónap volt a mumus, idén ez megváltozott, a legkedvesebb hónapommá nőtte ki magát.

Első körben megtörténik Csehországban X-szel, aminek meg kell történnie, remek élményként marad meg bennem.

Még mindig köhögök, de egyre többet bulizok.

És aztán Rare meghív egy spontán bulira, én meg megyek, pedig a harmadik félt nem is ismerem, de mindez  mit se számít, hiszen remek jókat nevetünk együtt, és hetente egy alkalommal este részegeskedünk, és táncolunk.

Bankármulatóba járok, és férfiakat bolondítok, míg nem meg nem ismerem Fanthomast, akivel másnap eltöltöm az év egyik legszebb éjszakáját.

 

December: Mikulás, munkától kiborulás, megcsömörlés. Buli ugyanúgy, huncutkodás ugyanúgy, csodás éjszakák, királylány vagyok, kiegyensúlyozott vagyok, elégedett vagyok. Karácsony, családi kör, boldogság, elégedettség, még több huncutkodás, hopp itt a Szilveszter, az meg ma van.

 

Ez volt 2010!

Őszintén mondom, semmiben nem szenvedtem hiányt, bőven jutott rosszból, jóból, ezért nem is írok semmit arról, mit szeretnék 2011-ben.

A cél továbbra is csak a boldogság, meg persze, hogy egészség legyen nekem és a szeretteimnek, minden mást megoldok.

BÚÉK!

Tisss ezt gondolta 10-12-31 napján 13:47 -kor

4 hozzászólás

Címkék: Balaton , boldog , Ciprus , csalad , Dájmond , Dés , Facusa , Fanthomas , férfiak , ketrec , Lollo , munka , nyaralas , olasz , pajzán , party

Évértékelő 2010

Tofinál találtam, én meg lenyúltam.

Lesz majd saját szavakkal elregélt is, addig is mazsolázzatok!

 

Évértékelő 2010

 

Mi olyat tettél 2010-ben, amit eddig még soha?

Például egyedül elmentem nyaralni egy idegen országba.

Biztos volt még más is, de az most nem jut eszembe (ja de, felelőtlenül kufircoltam gumi nélkül, ami irgum is meg burgum is, mert én ilyet sose, de hát most már ezen is túl vagyunk).

Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2011-re?

Sose fogadok meg semmit.

Született valakinek gyereke a környezetedben?

Nem.

Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?

Igen, Fáci bogár, és nagymamám, jóllehet ő nem állt olyan közel hozzám, igaz, ez nem volt mindig így.

Milyen országban jártál 2010-ben?

Már új országban, vagy úgy allgemeinen?

Új Ciprus, egyébként meg nem jutottam messzebb Szlovákiánál, valamint Csehországnál (munkahelyi ártalom, ehe)

Mit szeretnél 2011-ben, ami hiányzott 2010-ben?

2010-ből semmi nem hiányzott, viszont 2011-ből kihagynék egy raklap dolgot, amiben 2010-ben sajnálatosan volt részem.

Melyik 2010-es dátum marad örökre az emlékezetedben?

2010.03.05 :(

Mi volt a legnagyobb sikered 2010-ben?

Siker? Miben mérik azt?

Mi volt a legnagyobb kudarcod?

Ilyenről nem tudok, de mások szerint lehet, hogy egy merő kudarc vagyok, passzolom...

Volt komoly betegséged vagy sérülésed?

Nem, és ez maradjon is így, köszönöm!

Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?

A ciprusi nyaralásom, ha meg tárgyról beszélünk, akkor egyértelműen az új órám (tudom, még mindig nem mutattam képet, de ami késik, az nem jön).

Kinek a viselkedése érdemel elismerést?

Az enyémé, meg a barátnőimé, meg persze Papié is, mert mióta történt vele, ami, azóta annyira más a viszonyunk, ami miatt annyira becsülöm (hogy értsétek, azóta azt érzem, hogy nem tud elég hálás lenni nekem, amit lépten-nyomon kimutat felém, és persze, a történtek fényében "jár" nekem, de ha azt veszem, hogy tőlem ez természetes volt, akkor nem kellene, hogy ő máshogy viselkedjen velem).

Kinek a viselkedése háborított fel?

.

Mire ment el a legtöbb pénzed?

Party, alkohol, ruhák-cipők, nyaralás.

Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?

A nyaralásomtól, meg az olasz nyelvtől, és Fanthomastól is :D

Melyik dal fog 2010-re emlékeztetni?

Edward Maya - Stereo love

Tavaly ilyenkorhoz képest…

boldogabb vagy szomorúbb vagy?

Cönc, ha azt veszem alapul, hogy Fáci már nincs, akkor szomorúbb, ha az egész életemet, akkor boldogabb.

híztál vagy fogytál?

Imádom ezt a kérdést, fogytam és pont.

gazdagabb vagy szegényebbb vagy?

Gazdagabb, de ez több tényezőnek köszönhető.

Mit szerettél volna többet csinálni?

Többet tanulni a saját szórakozásomra, és nem a cégem malmára, de szerencsére időben jött az olasz.

Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?

Másnaposságtól szenvedni.

Hogy töltötted a karácsonyt?

Papival szétkajáltuk magunkat, majd szétizgultam magam a zsibbadó lábam miatt.

Estél szerelembe 2010-ben?

Igen, az órámba!

Volt egyéjszakás kalandod?

Öhöhö, nekeeeem? Dehogy! ;)

Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2010-ben?

XXI. század még mindig.

Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?

Nem utálok senkit, a negatív érzéseket igyekszem száműzni az életemből, mert nincsenek rám jó hatással.

Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?

Ööö, ciki, mert Ciprusra vittem könyvet, de nem volt rá érkezésem, és ez azóta se változott. Shame on me :S

Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?

Zeneileg iszonyatosan el vagyok maradva, úgyhogy erre nem tudok válaszolni. Viszont idén szerettem meg iszonyatosan a Budapest bárt, meg a Hotel Costes albumokat. Ez így ér?

Mi az, amit kértél és meg is kaptad?

Hm, kértem egy jóféle szeretőt, azt hiszem, meg is kaptam, de pszt, ezt ne kiabáljuk el! ;)

Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?

Azt, hogy Fáci gyógyuljon meg!

Mi volt a kedvenc 2010-es filmed?

Nem járok moziba, így egy idei filmet se láttam.

Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?

28, és persze buliztam, mosolyogtam, és ittam, meg táncoltam, és pasiztam.

Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?

Ha Fáci meggyógyult volna.

Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?

Beképzelt leszek, de akkor is így van, szexi, ízléses, igényes.

Mi segített józannak maradni?

Az a tudat, hogy bármit elveszíthetek egy pillanat alatt.

Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?

Jézus ereje, hát ki a tököm törődik az ismert emberekkel?

Ki hiányzott a legjobban?

Fáci, Fáci, Fáci!

Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?

Ez nehéz kérdés, idén ismertem meg igazán a barátaimat azt hiszem, új emberekről nem tudok nyilatkozni, mert azokat még nem ismerem annyira, hogy ide sorolhassam.

De ha egy embert kell választanom, akkor Raremiracle-t választom, mert bár 'ismerem' őt már régóta, még csak most van szerencsém rácsodálkozni, hogy mennyire iszonyatosan überbrutál jó fej lány :) (lefety, lefety, lefety :P)

Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2010 történéseiből?

Hogy egyedül bármire képes vagyok!

Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!

"I say what I want, I say what I feel, I do anything Im gonna make it real"

Tisss ezt gondolta 10-12-27 napján 18:47 -kor

2 hozzászólás

Címkék: boldog , Ciprus , Csak a zene , csalad , Dájmond , Dés , Facusa , Fanthomas , férfiak , karacsony , Lollo , munka , olasz , pajzán , party , vasarlas

Szenteste

Hát ez a nap is eltelt, méghozzá nem is akárhogyan.

Kora reggel keltem, hogy mihamarabb rendbe rakhassam a szobámat, ami bizony nem kis feladat volt, cserébe viszont most csillog-villog, és imádok benne lenni.

Egészen délután 4-ig a fa közelébe se mentem, mert én csak és kizárólag sötétben vagyok hajlandó fát díszíteni, így addig nagyjából takarítással töltöttem az időmet (meg netezéssel... egyébként érdekes, hogy míg tavaly az sms-ek hódítottak, idén átvette a helyét a közösségi portálokon való köszöntés, aminek én szívből örülök, mert még mindig utálok sms-t írni... persze kapni szeretek, és kaptam is, ráadásul... ;)).

Mint mindig, idén is a Téli csillag meséje ment a fa díszítése közben, amin persze megint elsírtam magam, de ezt tőlem már megszokhattuk, nem is tudom, miért említettem meg ismét.

Ezen idő alatt Papi sütötte a hekket, amiből úgy bekajáltam, hogy utána mozdulni se tudtam.

A vacsora után hipp-hopp átöltöztem, csini blúz, csini szoknya, csini cipő, ám a bugyit elfelejtettem, ami tudom, abszurd, pláne úgy, hogy mindez akkor tudatosult bennem, amikor Apival már a Mennyből az angyalt énekeltük.

Ami egyébként szintén komikus volt, mert sehol se találtuk a fő karácsonyi CD-nket, így a laptopról szólt, amin jót mosolyogtunk, én különösen, ekkor már ugyanis bennem volt fél üveg Szeremley Huba, aminek a másik felét a szobámban fogyasztottam el, miközben az Igazából szerelem ment a TV-ben, és én hangosan nevettem egy-két poénon, pedig azt nem szoktam.

Hajnal 1/2 2-kor még toltam az arcomba a sós ropogóst, és a bort, én pedig csodálkoztam, mikor fogmosás közben megpillantottam magam a tükörben, hogy milyen rémesen nézek ki.

Jó kis nap volt!

 

Ami már kevésbé jó, az az, hogy tegnap fürdés közben észrevettem, hogy a bal lábam zsibbad, és érzéketlen. Na, ez mára se hagyott alább, cserébe már a bal kezem is zsibbad, azaz olyan fura (plusz még a derekam is fáj).

És hát persze, hogy kiműveltem magam a Google segítségével, és nem lettem boldogabb.

Most vagy cukorbeteg vagyok, vagy porckorongsérvem van, vagy agydaganatom, vagy a végkimerülés szélén állok, vagy krónikus vitaminhiányom van.

Azt hiszem, ha csinálnék egy pollt, tudom jól, hogy a kedves olvasók melyikre tippelnének, de ettől nekem nem jobb.

Megoldás nincs, remélem elmúlik!

Azért bízom benne, hogy csak arról van szó, hogy megemeltem magam a karácsonyfával, meg a fel-le hajolgatással takarítás ill. fadíszítés közben, amitől beállt a derekam, és az ide-oda sugárzik.

Na, de ennyit erről, zárásként jöjjenek ismét képek, mégis csak karácsony van.

Tisss ezt gondolta 10-12-25 napján 19:17 -kor

8 hozzászólás

Címkék: boldog , csalad , ehhh , Fanthomas , karacsony

Karácsony 2010

Sokáig gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de igen is vállalom magam, meg az érzéseimet, és nem szégyellem kiadni azt, ami a napokban volt bennem.

Aki figyelmesen olvas, az tökéletesen jól tudja, hogy számomra mit jelentett korábban a karácsony, hogy az elmúlt években milyen gyermeki lelkesedéssel készültem, hogy már novemberben karácsonyi zenét bömböltettem a hangszórókból, hogy kézzel készített ajándékokat bütyköltem, és közben mosolygott a szívem, és alig vártam Szentestét.

Nos, arról már itt is írtam, hogy idén ebből vajmi kevés jutott nekem.

A karácsony a szeretet ünnepe, amit az ember szerencsés esetben a családjával oszt meg, és a család egysége tölti meg erővel, szeretettel, békével, boldogsággal.

És akkor eljutottunk arra a pontra, ami miatt fájó érzés volt bennem... Idén az én családom Papi, és slussz, ami úgy november tájékán tudatosult bennem, és persze, hogy szíven ütött.

Féltem, hogyan fogok érezni, féltem, hogyan fogom magam karácsonyi hangulatba hozni, féltem, hogyan fogom kibírni ezt a pár napot csak és kizárólag Apus társaságában, és még sorolhatnám, hogy mi mindentől féltem...

Aztán tegnap este előkerült a műfenyő, amit életemben először én emeltem fel a helyére a maga 30+ kilójával, és ettől már rém büszke lettem magamra, hiszen nem kell ide férfi, erre is képes vagyok. És aztán bontottuk az égősorokat, és közben karácsonyi zenéket hallgattunk, és én egyre izgatottabb lettem, karácsonyi hangulatba kerültem!

Api az én családom, akiért megéri készülődni, akivel együtt ugyanúgy lehet tökéletes az ünnep, és az is lesz!

Mert ketten vagyunk egymásnak, és egymásért csináljuk idén!

És igen, pocsék évünk volt mind a kettőnknek, és mind a kettőnknek elmondhatatlanul hiányzik Fáci, aki nélkül már soha nem lesz olyan a karácsony, de minden nap itt van velünk a szívünkben megannyi más szerettünkkel együtt, és pont ezen dolgok miatt fordulunk a másikhoz figyelemmel, szeretettel, és tesszük tökéletessé a magunk karácsonyát.

Úgyhogy igen, idén ilyen a karácsony, de semmivel nem lesz rosszabb, magányosabb, mint a többi, mert ameddig csak egy szerettem a közelemben van, addig szavam nem lehet.

Márpedig tudom, hogy Apunak én vagyok a legfontosabb a világon, és ennél több nekem idén nem kell, hiszen már az is egy csoda, hogy még vagyunk egymásnak, és én ezért a csodáért is elmondhatatlanul hálás vagyok.

 

Kívánom, hogy minden kedves olvasóm a szerettei körében töltse ezt az ünnepet!

És persze boldog, és békés Karácsonyt Nektek, idén Zoránnal.

Tisss ezt gondolta 10-12-24 napján 10:15 -kor

6 hozzászólás

Címkék: Csak a zene , csalad , Facusa , karacsony

Frászbúk státusz

Ti, akik nem vagytok frendek a Frászbúkon, most legalább láthatjátok, hogy ott se vagyok sokkal értelmesebb.

Jöjjék hát az évösszegzés Frászbúk módra:

Tisss ezt gondolta 10-12-09 napján 17:21 -kor

5 hozzászólás

Címkék: boldog , bolondTisss , Ciprus , csalad , Dés , férfiak , munka , olasz , pajzán , party

Vegyes vágott

Azért az döbbenetes, hogy amennyire tegnap kikészültem, és nyominger voltam, annyira nem tudtam éjszaka elaludni. Egyébként ez is egy tipikus jel, hulla vagyok, mégse tudok álomra szenderülni.

Ne tudjátok meg, micsoda izomláz van az összes létező végtagomban (a remegéstől, meg a görcsöktől), jobb mint egy testmozgás!

Ugyanakkor persze, hogy elkeserítő, hogy eljutok egy ilyen szintre, így meg is fogadtam, hogy valahogy közlöm a főnökömmel, nem bírok annyit vállalni, mint amennyit kinéz belőlem. Azaz de, bírok, ha a feltételek adottak hozzá, és nem nekem kell olyan adatok, számlák után járni, amiknek itt kellene figyelniük alapból az asztalomon, illetve ha tud valaki ezeken a nehéz napokon tehermentesíteni más feladatok alól.

Azt ne kérdezzétek, hogy miként fogom ezt vele tudatni, mert csak a szám nagy, mint azt tudjuk, vele szemben olyan picire tudok összemenni, hogy ihaj.

Álszent lenne magamtól, ha azt gondolnám, a tegnap történt csak a stressznek köszönhető, mert ez nem igaz. Mostanra pukkant ki a szervezetem, és fogyott el az összes tartalékom, úgyhogy valószínű, ha vége van a hónapzárásnak, kiveszek egy napot, amikor csak magammal fogok foglalkozni, és kényeztetem majd magam a létező összes módon. Összegezve a tegnap történteket azért hálát adhatok a kollégáimnak, hogy így gondomat viselték.

 

Aztán itt van ez a karácsony dolog, ami idén valahogy teljesen kimarad az életemből, mint esemény. Tavaly ilyenkor már ajándékokat gyártottam, vásároltam, és bömböltettem a karácsonyi zenéket.

Idén hiába erőszakolom meg magam, és erőltetem a winampba a karácsonyi muzsikát, nincs semmi hangulatom.

Kéne már az ajándékokra is gondolni, de egyelőre csak az jár a fejemben, hogy mennyire szeretnék egy új(abb) kabátot, meg a kedvenc parfümömre is szükségem van, akarok sok-sok szoknyát, rengeteg kardigánt, elegáns nadrágot a méretemben, és csizmából se elég.

Biztos megjön majd a hangulat, vagy legalább is bízom benne, és tudom, hogy Papival kettesben is remek jó karácsonyunk lesz, eltekintve attól a fájó érzéstől, ami majd ott fog csücsülni a szívem sarkában.

Már semelyik karácsony nem lesz az igazi nélküle, vasárnaponként gyertyagyújtáskor is mindig potyognak a könnyeim. Hiányzik!

 

De hogy valami jóról is essen szó, muszáj mesélnem Fanthomasról (az érzékeny lelkületűek ne olvassanak tovább!).

Nem, nem élem bele magam, ennél én sokkal racionálisabb vagyok, még is szeretném, ha nyoma lenne, hogy mennyire más ember ő, mint akiket eddig megismertem. És most hagyatkozzunk csak és kizárólag azokra az emberekre, akikkel hébe-hóba szexuális megfontolásból találkoztam!

Nincsenek kettőnk között lefektetve a játékszabályok, nem kérdeztem rá semmire direkt módon, és persze, hogy nem faggatózom, mert hát mint tudjuk, én extra diszkrét vagyok. Éppen eme diszkréciómból fakadóan én például nem is szoktam neki sms-t írni, ehhez képest ő kétnaponta küld nekem mindig valamilyen üzenetet bármiféle hátsó szándék nélkül (már amennyiben azt nem vesszük hátsó szándéknak, hogy fenn akarja tartani az érdeklődésem).

Tegnap vettem a bátorságot, és küldtem neki egy mms-t délután, amit rá két percre meg is bántam, mert hirtelen soknak éreztem. Viszont a reakció, ami kaptam az úgy beleégett a retinámba, hogy soha nem felejtem el :))

Ő a bizonyíték arra, hogy van férfi, aki igen is remekül kezeli az ilyen helyzeteket, aki akkor is ír újabb sms-t, ha én nem válaszoltam az előzőre, hogy ma is felhív, és érdeklődik irántam, és nevetünk, és alkudozik, én pedig cicázom vele, mert persze, hogy az is kell. És mindezt úgy, hogy senkije nem vagyok, és azt, amit akar tőlem, nyilván megkaphatná ezek nélkül is (mondjuk azt nem tudom, hogy ő tudja-e mindezt).

Papi kérdezte (ne kapjatok sokkot, igen, erről is tud), hogy ha össze kellene hasonlítanom a korábbi partnereimmel, ki, hány pontot kapna. Lehetetlen!

Még mindig ő Vilmos herceg, és nem érdekel, hogy más szerint párkapcsolatra kellene koncentrálnom, és sehova nem vezet ez az egész, szeretek vele lenni, és szeretem, hogy az életem része valamilyen szinten, amit már tagadni se lehetne, hiszen sms-ek garmadája van tőle a telefonomban, és egyébként is, legyen már több önbizalmam, elhihetném, hogy odavan értem egy olyan férfi, amilyen ő!

Dear Santa, ez maradjon is így!

Tisss ezt gondolta 10-12-07 napján 10:30 -kor

4 hozzászólás

Címkék: csalad , Facusa , Fanthomas , férfiak , karacsony , munka , pajzán

<3

Amikor az ember zsinórban a harmadik estét bulizza végig, akkor azért egy pillanatra megáll, elgondolkodik, és érdekes dolgokra jut.

Mind a három estét különböző társaságban töltöttem, különböző impulzusok értek.

Skizofrén állapot ez, mert normális esetben magam is azt mondanám, hogy kompenzálok, pótcselekszek, de megélve az egészet olyan világmegváltó gondolatok keletkeznek bennem, hogy magam is elcsodálkozom, ezekre miért nem tudok ráeszmélni nyugodtabb napjaimon.

Aztán persze rájövök, hogy a társaság egységében bújik meg a titok, az emberek, akik körül vesznek, azok alakítanak, löknek, húznak a nekem elrendelt(?) utamon.

Hálás vagyok, mert jó társaságban vagyok, mert jó barátok vesznek körül, a legjobbak (<3), mert itt van Édesapa, aki úgy szeret, és figyel, és óv, és megért, és velem örül, na meg persze itt vannak az új ismerősök, akik talán még nem barátok, még is olyan dolgokat beszélünk meg, amit én amúgy ki nem adnék magamból.

És imádom, hogy nyitok az új emberek felé, hogy hetente új emberek kopogtatnak be az életembe, akik pluszt adnak, rengeteg pluszt.

Mert görbe tükröt tartanak elém, mert segítenek önazonossá válni, ami nélkülük is menne, de talán nem ennyire egyszerűen, vagy nem ennyire boldogsággal övezett úton.

Hihetetlen, hogy tegnap is egy összeszokott brancsban ücsörögve megismerek valakit (köszi Lollim), akivel fél perc beszélgetés után értjük egymást, tudjuk, mit érez a másik, és elmondok neki lelkemből súlyos terheket.

És eltelik pár óra, és első körben váratlanul megkapom, hogy márpedig megvan bennem a plusz, majd később egymás mellett ülve közli velem, hogy egy nem szokványos, üdítő jelenség vagyok, egy olyan ember, akinek a személyisége újat hoz az ember életébe, aki felpezsdít, felráz, más megvilágításba helyez dolgokat.

És én ott majdnem elsírtam magam (helyette sírok most), mert teljesen mindegy, hogy az alkohol hozta ki belőle (a szexus biztosan nem ;)), vagy sem, ameddig ennek az egy tizede igaz rám, addig azt mondom, hogy boldog személyiség vagyok.

És ez a fajta visszacsatolás, ez az, amitől azt érzem, hogy minden olyan egyszerű, minden annyira logikus, és magától értetődő.

Hálás vagyok nektek ismeretlen ismerősök, akik navigáltok az életem útján, hálás vagyok minden találkozásért, minden beszélgetésért, mosolyért, összekapcsolódásért.

És tudom, mert tudom, hogy az élet kárpótol jelenleg, mert még mindig nem tettem túl magam a veszteségemen, ami így különösen karácsony tájékán nehezíti lelkemet.

Hogy advent első vasárnapján már csak ketten gyújtunk gyertyát, hogy életem legnehezebb karácsonya elé nézek, mert Fáci kincs nélkül már semmi sem az igazi, hogy Édesanya is tegnap volt 19 éve, hogy itt hagyott, kiszabva nekem ezzel egy teljesen más életutat, amely olyanná formált, amilyen vagyok.

És így vagyok én kerek, egész, és lehet, sok bennem a kétely magammal szemben, de ha valamiben biztos vagyok így 28 évesen, az az, hogy jó ember vagyok, egy értékes, egyedi személyiség, és ezt érezni talán a világ legnagyobb kincse, amit nem akarok, és nem is fogok elereszteni.

Tisss ezt gondolta 10-11-28 napján 11:57 -kor

4 hozzászólás

Címkék: boldog , csalad , Dájmond , Dés , Facusa , Lollo , party

Kétáj 22.

26. nap: gondoltál valaha arra, hogy eldobd magadtól az életet? ha igen, mikor és miért?

Persze, nem is egyszer, de ebből csak kettő volt komolyabb, és ebből egyszer indultam csak el az útján.

Az egyik akkor volt, mikor általános iskolás koromban halálra csúfoltak a lófejem miatt, és minden nap úgy mentem haza, hogy szar az élet, és akkor én most öngyilkos leszek, mert ezt nem lehet túlélni.

Akkor Papi segített át a krízisen (meg majdnem egy pszichológus, de rá végül nem lett szükség)!

Milyen érdekes, hogy a másik alkalommal viszont pont Papper miatt nyitottam ki az ablakot, és álltam oda, hogy akkor én most ugrom. Végül becsukták helyettem az ablakot, és nem ugrottam ki, pedig biz Isten megtettem volna (ez szánalmas tudom, de akkor is így volt).

Ugyanakkor volt rengeteg megingásom, sűrűn karcolgattam a kezeim (de azt egyáltalán nem öngyilkossági szándékkal tettem!), és néha igyekeztem halálra inni magam, de azokat már a tini évek, és a kezdeti csalódások számlájára írom.

Annyi biztos, hogy megtanultam egy életre, gyermekem 12-14 éves korában rohadtul oda kell majd rá figyelnem, mert nálam akkor volt a zűrzavar.

Persze amilyen az én formám, addigra ez a korszak már hamarabb fog megjelenni a fiatalok életében, én meg egyáltalán nem leszek képben. Isten ne adja!

Nagyon éles ez a penge, és mivel tudom, hogy sokszor voltam labilis, nem kizárt, hogy a csimotám is örökli majd az én gyengeségem.

Az is igaz, hogy nem véletlenül voltam én akkoriban labilis, de ebbe most ne menjünk bele részletesebben!

Tisss ezt gondolta 10-11-09 napján 12:09 -kor

2 hozzászólás

Címkék: csalad , ehhh

Falura megy

Amikor pár héttel ezelőtt a kollégám közölte velem csak úgy mellesleg, hogy sznob vagyok, nagyon felháborodtam, annál is inkább, mert nem tudta megmagyarázni, miben látja sznobságom.

Ma azt hiszem, megtaláltam rá én a választ.

Megyünk falura (Csehországba) csapatépíteni, malacvisítást hallgatni, kecskét fejni, farönköt tologatni, és persze a dress code szerint topis ruhát illő viselni ezen idő alatt.

No már most kérem, nekem nincs topis ruhám, úgy értem, se egy melegítő, se egy szakadtabb pulek, cipő. Azt hiszem, ilyen értelemben tényleg sznob vagyok!

Amúgy meg bazi fáradt, mert a hónapzárás olyan energiákat emészt fel, amelyek momentán nem lakoznak bennem.

Tegnap is este 7-ig nyomtam az igát, ami reggel fél 9-től, fél órás pihenővel nekem nagyon sok, pláne, hogy egész nap számokkal dolgoztam, meg számlákat könyveltem.

Na de ma délután 2-kor útnak indulunk, és igyekszem magam 120 ember előtt nem leégetni azzal, hogy mennyire részeg tudok lenni, és milyen idiótán tudok viselkedni.

Abban bízom, hogy ez nem sok embert fog érdekelni, mert ahogy hallottam, a céges csapatépítők mindig arról szólnak, hogy mindenki mocsok részeg. Ezért is van az a szabályzat, hogy a csapatépítő alatt tilos bárminemű kép-, és hanganyagot rögzíteni. Szerinted?

Vicces, hogy 5 éve itt dolgozom, és ez az első csapatépítőm, aminek semmi más oka nincs, csak az, hogy minden egyes ilyen móka valamilyen születésnapra esett, az első bátyámén volt, a második az enyémen, és így tovább.

Mit gondoltok, kinek van ma a szülinapja? Édeaspinak (Boldogat Papi, szeretlek!).

De ez alól már nem húzhattam ki magam, úgyhogy, ha a jó Isten is úgy akarja, akkor ma délután megérkezem a háta mögé, hogy három nap ereszd el a hajamban legyen részem. Majd beszámolok jól!

Tisss ezt gondolta 10-11-05 napján 9:25 -kor

2 hozzászólás

Címkék: csalad , munka , party

Kétáj 7.

8. nap: valaki, aki pokollá tette az életedet vagy pocsékul viselkedett veled:

Hello család!

Tisss ezt gondolta 10-10-21 napján 9:25 -kor

1 hozzászólás

Címkék: csalad

Kétáj 3.

4. nap: valami, amiért meg kell bocsájtanod valakinek:

Ó, hát ez egy szép kérdés.

Szögezzük le, hogy nem haragszom senkire, mert nem tudnék haraggal a szívemben élni, ez alap!

Nálam ez úgy működik, hogy ha valaki megbánt (de úgy igazán komolyan), vagy konfliktusom van valakivel, akkor azt az embert górcső alá veszem, és megvizsgálom a személyét, valamint a viszonyom vele.

Többnyire a végeredmény az, hogy arra a konklúzióra jutok, jobb nekem a személy közelsége nélkül, magyarán, totálisan leírom magamban az illetőt.

Gyakorlatilag törlöm a személyt az életemből, egyfajta totál közömbösség alakul ki iránta. Működik, ami meglepő, de nekem sok segítséget ad.

Megbocsájtani egyébként bárkinek meg tudok, de felejteni képtelen vagyok!

És azt hiszem, ebben az egyetlen mondatban minden benne van.

Ahol a legtöbb sérelem és fájdalom ért, az egyértelműen a család berkei, megannyi szomorúság, seb, szenvedés eredeztethető onnan.

Remélem, én majd jobban csinálom!

Tisss ezt gondolta 10-10-17 napján 11:03 -kor

5 hozzászólás

Címkék: csalad

Villányban járt

Hát ez egy csuda hétvége volt, csuda lerészegedéssel.

A múlt hét nagyjából betegeskedéssel, és még több munkával telt, így mikor Déssel a hétvégét tervezgettük, egyetlen egy dolgot szögeztem le, méghozzá azt, hogy vállalhatatlanra óhajtom magam inni. Jelentem, sikerült!

Péntek este indult meg karavánunk Siklósra, hadiszállásunk felé.

Éjfél is lehetett, mire ágyba jutottunk, de mivel régóta (majd egy hete, haha:)) nem találkoztunk Déssel, kábé hajnal 2-ig karattyoltunk.

Másnap aztán 11-kor ébredtem, hatalmas fejfájásra (az egész hetes ugató köhögés hozadékaként), amit hamar csillapítottunk, így gyakorlatilag semmi akadálya nem volt annak, hogy este felhőtlen lerészegedésben legyen részem.

Ehhez szépen megágyaztam a gyomromnak krumplis tésztával, majd később még a fesztivál területén is megtámogattam a projectet 1,5 adag töki pompossal (amit még mindig nem szeretek).

Nagyjából 1/2 8 lehetett, mikor hozzáláttunk az italozáshoz.

Mivel meglehetősen csípős volt az időjárás, csak úgy gurultak a decik a torkomon, aminek ideje korán meg is lett a hatása.

Míg Dés az 1 deciket ízlelgette, addig én úgy döntöttem, nem cicózom, a bort úgy se szeretem, tök mindegy, milyet iszom, jöjjenek hát a két decik.

Nos, gondolom senki nem lepődik meg, ha elárulom, hogy 10 óra magasságában már nagyon vidám voltam, és 11-kor eljött az a pont, amikor kezdtek kimaradni a részletek.

Azt tudom, hogy Budapest bár alatt nagyon roptam, és hogy összetalálkoztam karmakillerrel is, ami még mindig hihetetlen, kicsit sztárnak is éreztem magam (höhö), amiért felismert valaki a világ végén, pedig nem voltam sztár, csak részeg.

Valahol egyébként ennél az időszaknál jöhetett a filmszakadás, mert másnap azt vettem észre Lujzin, hogy egy raklap fotót készítettem a Budapest bárról, amire egyáltalán nem emlékszem.

Arra se emlékeztem, hogy az első sorban összebarátkoztam egy férfival, akivel megbeszéltük, hogy jövőre ugyanott találkozunk, és nem voltam rest inni a vörösborból, amit kínálgatott, pedig nekem akkor már max ásványvíz kellett volna.

Dés szerint az utolsó számok alatt elmentem wc-re, amit követően fél óráig fogalmuk nem volt rólam. A helyzet az, hogy nekem se magamról!

Fogalmam sincs, mit csináltam ezen idő alatt, mert a következő emlékem az, hogy Dés jó barátja P. beszél hozzám, én meg valamit nagyon magyarázok.

Tegnap este tudtam meg, hogy végül sírósra ittam magam, és folyamatosan azt hajtogattam, hogy én egy vesztes vagyok. Hovatovább azt is egyfolytában szajkóztam, hogy nem vagyok jó nő, és hiába próbált meggyőzni P. ennek ellenkezőjéről, nem békéltem meg magammal (éljen... de hogy erre se emlékszem?).

Aztán később csokis mazsolát ettem két pofára, amit nem is szeretek, de közöltem, hogy márpedig nekem most azt kell ennem, hogy utána hazafelé a kocsiban még furábban viselkedjek.

Én akartam vezetni (nincs is jogsim), és folyamatosan mondtam a magamét.

Hát kérem, alattomos bor a villányi, mert ilyen velem nem is tudom, mikor történt utoljára.

Általában tökéletesen tudatában vagyok annak, hogy mit csinálok, és emlékezni szoktam mindenre, nos, most 70%-ra emlékszem az estéből, a maradék 30%-ot meg tegnap összemozaikoztuk.

Csuda jól éreztem magam, amiért itt is hála egyetlen egy Désemnek, és úgy egyáltalán a familynek.

Képek a hajtás után!

Elolvasom »

Tisss ezt gondolta 10-10-04 napján 12:14 -kor

8 hozzászólás

Címkék: boldog , bolondTisss , breteg , csalad , Dés , Lujza , Macesz , party , pihi , vasarlas

Elmélkedik, már megint

Nehéz bármit is mondani egy ilyen lesújtó hír után, nehéz bármiről is írni, hiszen a szívem egy része még mindig sajog, de azt hiszem, ez teljesen normális.

Rengeteget gondolkodtam az elmúlt napokban, és rengeteg dolgot veséztem át magamban.

Lényegében egyetlen egy dolognak örülök úgy igazán az életemben, méghozzá annak, hogy naplót vezetek (és nem, most nem a blogomra gondolok, bár ez is szép lenyomata a mindennapjaimnak).

Mindig is örökös félelmem volt, hogy odavesznek az emlékeim, hogy egy-egy pillanatot, személyt, gesztust nem fogok tudni megörökíteni az utókornak, vagy csak magamnak.

Ettől nem kell félnem, és ez nekem boldogságot ad, mert tényleg egy hülye bika vagyok, aki ragaszkodik mindenhez, és mindenkihez, akit egyszer megszeretett, de talán ez nem olyan rossz tulajdonság.

Évek óta nem olvasom vissza a naplómat, még is maga a tudat, hogy megtehetném, hatalmas megnyugvást ad.

 

Azon is elgondolkodtam a napokban, hogy mi lenne, ha elmennék egy pszichológushoz.

No worries, nem tikkel a szemem, nincsenek álmatlan éjszakáim, és nem pánikolok (holott erre már jó párszor volt példa, mégse fordultam akkor orvoshoz), bár ha belegondolok, nagyjából 14 éves korom óta akarnak vadidegen emberek megmenteni, és szakértő kezek között tudni, lehet épp itt lenne az ideje (nem:))!

Félre értés ne essék, remek jól érzem magam a bőrömben, tele vagyok tervekkel, célokkal, programokkal, még is van bennem egy tartás, hogy mi van akkor, ha mindaz, ami az elmúlt pár hónapban történt velem, egy szép napon visszaköszön.

Mert megvallom, ami történt velem eddig ebben az évben az úgy nagyjából 5 évre is elég lett volna, de nem mindenre van befolyásunk, ez nekem is tiszta.

Az események tehát megtörténtek, én pedig szépen elzártam őket a polcom leghátsó zugába, a nélkül, hogy feldolgoztam volna.

Ékes példája ennek az, hogy esténként, ha nem vagyok fáradt, olykor zokogó rohamban török ki Fácim hiánya miatt, amin mondjuk most biztos páran megint elhűlnek, de vállalom.

Hiányzik a kis piszok morzsa, mindennél és mindenkinél jobban!!!

Mindig is tudtam, hogy a majomszeretet, amit iránta táplálok majd akkor fogja megbosszulni magát, amikor ő már nem lesz. És hiába szagoltam bele minden egyes nap úgy a kis bundájába, hogy közben igyekeztem magamba szívni a lényét, és ezerszer közölni vele, hogy mennyire szeretem, és mennyire örülök, hogy van nekem, most még is hatalmas űr van itt utána, holott tudtam, hogy ő se örök életű.

Minap kollégám próbált rám hatni, hogy fogadjak be egy csuda kis pofi cicát, de képtelen lennék rá. Egyszerűen nem érzem azt, hogy tudnám őt szeretni, és nem is szeretnék most egy új lényt szeretni.

A legrosszabb az, hogy kitörölhetetlenül itt vannak bennem az utolsó percek, pillanatok, amik olyan nehezékként ülnek a szívemen, hogy szó szerint fáj.

Aztán persze itt van Papi is, akiért nap mint nap aggódom, ami nem jó, és nem lenne szabad, de én már csak egy ilyen hülye, túlaggódós picsa vagyok.

Ha csak nyösszent egyet, már azonnal ugrom, hogy megnézzem, mi van vele.

Nem szeretem, ha róla kérdeznek, nem szeretem, ha azt kérdezik mi történt vele, nem szeretek azokról a napokról beszélni, nem szeretek gondolni se rá, mert az a pokol volt, és szeretném a lehető legmélyebbre temetni.

De mindezt túléltem, és ép ésszel (ezen azért csodálkozom), bár az is igaz, hogy szerintem nagyon megváltozott a személyiségem (ne má, megint :)).

Igazán egyébként akkor gondolkodtam el nagyon ezen a pszichológus dolgon, amikor nagymamám meghalt.

Elhiszitek, hogy egy könnycseppet nem ejtettem érte? Se akkor, mikor megtudtam, hogy meghalt, se a temetésen? Őszintén, normális ez?

Normális, hogy nem sírok egy olyan ember miatt, aki rengeteget tett értem, és bár legalább annyiszor bántott (erre most ébredek csak rá igazán, ahogy olvasom vissza a blogjaimat, hogy nem egyszer mennyire gonosz volt velem), még is a közvetlen családomhoz soroltam, és megannyi szeretetet kaptam tőle gyermekként.

És nem, semmi, nádá könny.

Mondjuk abban az időszakomban voltam úgy, hogy semmin nem tudtam sírni, sőt, az utóbbi fél évben alig sírtam, pedig én egy sírós-picsogós vagyok, de valahogy úgy érzem, elfogytak a könnyek.

Ez alól persze kivétel az, amikor esténként Fácim miatt sírok, de erről már írtam.

És hát kivétel volt a mostani kedd, mert akkor aztán zokogtam a munkahelyemen, zokogtam hazafelé, zokogtam az ágyamban.

És hát persze ezen is elgondolkodtam, hogy vajon normális reakció-e ez tőlem, de aztán arra jutottam, hogy persze. Akit szeretek, azt szívvel teszem, és nem számít az, hogy már nem a mindennapjaim része, attól még az életem része marad.

Érdekes, mert szerdán jártam Nagypapámnál (<3), és míg ott voltam nála, végig hatalmas boldogságot, meghittséget, nyugodtságot éreztem.

Annyira leegyszerűsítette az élet értelmét, ami persze tökéletesen kézenfekvő. Tényleg nem számít semmi más, csak az, hogy szerethessünk, hogy akik körülöttünk vannak, azokat szerethessük. És pont.

És mindegy, hogy az rokon, barát, kolléga, szomszéd, ha te szereted, és esetleg ő is viszont, az tényleg a világ legjobb dolga.

Fura, mert ezen is elgondolkodtam (már megint csak a blogjaim hatására), hogy te jó ég, mennyi álszent emberrel vettem magam körbe korábban. Nem is az álszent a jó szó, mert nem voltak ők álszentek, hisz komolyan hittem abban, hogy barátok vagyunk, csak valamiért piszok naiv voltam, amiért azt gondoltam, hogy annak ellenére, hogy valaki bánt engem szánt szándékkal (és ezt még le is írtam a blogomba, ergo tudatában voltam), őszintén szerethet engem.

Fura szembesülnöm a 21 éves önmagammal, a 23 évessel is, és szerintem két év múlva legalább ennyire rá fogok csodálkozni a mostani önmagamra, de hát az élet egy tanulási folyamat, nem igaz?

Hú, de összevissza írok, de lényegében tényleg cikáznak a gondolataim, én meg már úgy is régen írtam ide olyan igazi Tisss-es bejegyzést.

Ja igen, abbahagytam azt a gondolatszálat, hogy milyen barátnőim voltak.

Áradoztam megannyi bejegyzésen keresztül róluk, holott a napnál is világosabb volt már akkor is, hogy melyik az igazi barát, és melyik nem.

És ha most körbenézek, továbbra sincsenek sokan körülöttem, de akik vannak, azokról már tényleg elmondhatom, hogy örökkön örökké lesznek (remélem!), és emiatt olyan boldog, és elégedett vagyok, meg persze hálás is, és igyekszem vigyázni rájuk, mert nagyon fontosak ők nekem.

Hú a betyárját, már rég otthon kellene lennem, és pakolnom (megyek este Siklósra, jeeee :)), ehelyett meg itt szaporítom a szót, úgymond a nagy semmiről.

Ennyit rólam, meg a gondolataimról, lehet csámcsogni ;)

Tisss ezt gondolta 10-10-01 napján 14:49 -kor

6 hozzászólás

Címkék: boldog , csalad , Dájmond , Dés , Facusa , Lollo , pihi

NyuffApu

Meghalt NyuffApu :'((((

Nem, nem tudom felfogni, bármennyire is már nem az életem része a Nyuffcsalád, megannyi emlék köt hozzájuk, amiért szívemnek örökre fontosak lesznek ők.

Rengeteget kaptam tőlük, és tényleg éreztem rajtuk, hogy szerettek engem, hogy 100%-osan elfogadtak, akárhogy is, a második családom voltak ők.

És bár semmit nem tudtam róluk ezidáig, bevallom, sokat gondolok rájuk, különösen azokra a csodás időkre, amiket együtt töltöttünk.

A kerti grillezések, a számomra meghitt karácsonyok, a szülinapi ünnepségek mind kiemelt helyen vannak az emlékeim között, és ott is maradnak.

Örülök, hogy ismerhettem NyuffAput, aki mindig lenyűgözött az ezer mesterségével, és iszonyat nagyokat tudtam nevetni a váratlanul elejtett poénjain.

Meseszép szemei voltak, hasonlóan nagy macskaszerető volt, mint én, a húst párizsi panírral ette, és szeretett a kertben napozni hosszú gatyában és pulcsiban.

Elképzelni sem tudom, micsoda fájdalmat érezhetnek most ők, ha az én szívem így beleszakadt a megváltoztathatatlanba.

Nyugodjon békében!

Tisss ezt gondolta 10-09-28 napján 16:47 -kor

Címkék: csalad , Nyuff

Siófok

Megjöttünk a Tompika!

Zseniális volt az elmúlt három nap, amiért itt is köszönet Désemnek.

Nem mondom, hogy kipihentem magam, mert arról szó sincs, de mivel már csak kettőt kell aludni, és újabb nyaralásra megyek, nem panaszkodom.

Lássuk csak, hogyan is telt a hosszú hétvége?

Pénteken a hajnali órákban keltem, mert még dolgoznom kellett egy kicsit itthonról, hogy aztán nyugodt szívvel induljak el nyaralni.

A pakolás több mint viccesre sikeredett, annyira másnapos dekoncentrált voltam, hogy fél percenként ugráltam egyik helyiségből a másikba, megpróbálva összeszedni a legszükségesebb holmikat.

Nos, Siófokon aztán kiderült, hogy nem jártam annyira élen a műveletben, ugyanis sikerült itthon hagynom a fésűm, illetve leérkeznem úgy a Balaton partjára napozás célzattal, hogy nincs nálam testápoló.

Ezek apró dolgok, de annál nagyobb volumenűeknek bizonyultak.

Nem, egyiket se vettem, mert egyrészt rohadt lusta voltam elkúszni a boltba, másrészt meg úgy is drága lett volna, a pénzt meg inkább költöttem alkoholra ("egyszer megjavulok én, jó leszek majd!").

A vonatút lefelé vicces volt, már akkor leizzadtam, amikor Ronit (bőrönd) megpróbáltam felpakolni a csomagtartóra...

Nem sikerült Dés segítsége nélkül, amit megelőzően persze készített egy raklap képet a szenvelgésemről, akár csak arról, ahogy kifáradva, remegő kézzel nekiállok körmöt lakkozni. Okos Eszti, taps-taps (lábjegyzet: a kábé 5 perces erőlködés következményeként még mindig izomlázam van :o)!

A következő nagy mutatvány az volt, mikor Dés elővette a táskájából a dobozos söröket, amivel nagyjából egy időben foglaltam imába a nevét, mert hogy általa nyugodott meg a másnap miatt tiltakozó gyomrom.

A szállás egy köpésre volt mind a vasútállomástól, mint a parttól, mind pedig a központtól, aminek persze megvolt az előnye és a hátránya is.

Még sehol nem aludtam ennyire éberen, és szarul, mint ott, köszönhetően a hajnalban az állomás felé irányuló részeg sihedereknek, de oda se neki.

Alig, hogy megérkeztünk, kipakoltunk, és irány a plázs.

Napozás, fürcsi, hatalmas beszélgetések, jegeskávé, és örülés, hogy Siófokon vagyunk.

Este aztán be a központba, minden évi gyrosunkat add meg nekünk ma, majd Mojitó ivás kancsóból, közben sör, meg sült krumpli, egyszóval mix az élet, és ez jó.

Nagyjából 2 percen múlott, hogy nem áztunk szarrá, és fújta el a vadonatúj fürdőruhám az erkélyről a szél az esti viharban. Szerintem ember nem futott még úgy (kétszer) két darab rongyért, mint mi :)

Nem volt ez másként másnap sem, amikor megint csak egész nap hallgattuk, ahogy az újpesti faszkalapok hergelik magukat a Siófok - Újpest meccsre (ami végül egy szánalmas 1-1-gyel végződött), hogy aztán kisvártatva a siófoki rendőrökben gyönyörködjünk strandoltunk (Tisss hekket evett kovi ubival, nyam), jegeskávét ittunk, söröztünk, gyrost ettünk, kancsóból ittunk Mojitót, majd ismét megúszva a vihart időben hazaértünk.

Harmadik nap jórészt a fátyolfelhős strandon pihegtünk, snapszereztünk.

Napot nem sokat láttunk, amit egy percig nem bántam, hiszen eddigre már a sok eszemnek köszönhetően magamhoz mérten pecsenye vörös színben tetszelegtem, így a napot a hátam közepére se kívántam (szó szerint).

Tegnap már nem ittunk kancsóból Mojitót, és gyrost se ettünk, volt helyette sült kolbász (ahmmm) mustárral, karamellás Magnum, sör, meg sör, és még sör, ja és este Cézár saláta, melyet követően siettünk vissza a szállásra, hogy ismét megússzuk a vihart.

Egy rettenetes éjszaka után korai kelés volt a mai program, majd sietés a pályaudvarra, hogy elérjem a 9:11-es vonatot, amiről kiderült, hogy nincs is, azaz van, csak épp Pestről Siófokra, és nem Siófokról Pestre.

Sebaj, volt helyette 9-kor vonat Velencéből, amire felszállván örömmel konstatáltam, hogy jó helyen vagyok, mert útközben gyönyörködhettem a finom kis olasz falatkákban, ahogy alszanak (az egyiket galád módon felébresztettem, hogy legyen ülőhelyem, na meg hogy felrakja Ronit a csomagtartóra).

Mondjuk az megannyi kérdést vetett fel bennem, hogy vajon miért borotválják a lábukat, sajnos azonban nem állt módomban megkérdezni, pedig komolyan érdekelt volna!

A mai nap során eleddig nem sok mindent tettem a fetrengésen, valamint a szükséges ruhák kimosásán túl.

El kellett volna mennem az utazási irodába a részvételi jegyemért, de olyan nagyon lusta vagyok, hogy erre se tudtam rávenni magam.

Sebaj, majd holnap kapkodok helyette, és próbálok meg elintézni mindent az utolsó pillanatban, hogy aztán végül hisztirohamban törjek ki, amiért nem sikerült.

Tisss ezt gondolta 10-08-16 napján 19:05 -kor

5 hozzászólás

Címkék: Balaton , boldog , csalad , Dés , nyaralas , party , pihi

Kukucs, van itt még valaki?

Huh, de nagy itt a por, köhöhöhö...

Egyetlen egy mondatot szánok a múltra nézve:

a veszteség nem engem ért, hanem a 92 éves Nagypapámat, aki 65 szeretetben/szerelemben/egységben töltött év után idén júniusban egyedül maradt.

Én tök jól vagyok és legyen ez mindenkinek elég!

Tisss ezt gondolta 10-07-27 napján 14:03 -kor

1 hozzászólás

Címkék: boldog , csalad

Hétvége a szabadban

Fantasztikusan jó hétvégém volt!

És fantasztikus azt leírni, hogy fantasztikus hétvégém volt :)

Már a péntek sem indult rosszul a külsős meetinggel, amin megint okosnak, és fontosnak érezhettem magam, és ismerünk engem, nekem ezek még mindig fontosak, és boldoggá tesznek (szánalmas vagyok, ne is mondjátok!), úgyhogy jól indult a nap.

Aztán a délután egy jó nagy rohanásba csapott át, hogy mindent el tudjak időben végezni, és legyen még idő a postára, piacra, Profira (a három p, hehe).

Este 6-kor kényelmesen terültem el az ágyamban, ám sokáig nem tétlenkedtem, gondoltam kipróbálom a muffin formákat, amiket anno az eBayről rendeltem.

Az alaptörténet az, hogy azért nem sütünk, mert szar a sütő, de igazság szerint azért sem sütünk, mert nincs ki süssön.

Api nem süt, Malac sem (na jó de, ő pizzát szokott, és az nyamnyam), én meg úgy vagyok vele, hogy nem megyek a konyha közelébe sem, ha fennáll a veszélye annak, hogy valaki kijöjjön, és belekontárkodjon abba, amit én csinálok.

Viszont amióta Papi ágyhoz van kötve (azaz nem jár-kel olyan szabadon), ez teljesen megváltozott.

Azóta én főzőcskézek, és ebből adódóan sütök is.

Voltak már próbálkozásaim pogácsára, meg bögrés süteményre nézve, és bár kiscsaládom lelkesen elfogyasztotta, én azért őszintén megvallom, nem lettek a legjobbak.

Egészen egyszerűen azért, mert szar a sütőnk!

És tényleg, már Dés is megmondhatja, hogy bizony a legváratlanabb helyzetben képes arra, hogy egészen egyszerűen kialudjon a gáz.

Gondolhatnátok, hogy lakótelepi révén miért akkor sütök én is, amikor mindenki más (amihez egyébként meglenne a jogom), de nem erről van szó, mert totál váratlan helyzetekben szokott mindez előfordulni.

Hoppá, lehet nem is a sütő szar, hanem a gáz?!

Oké, teljesen mindegy, sütit sütni csak módjával, és azt is rövid ideig.

Nos, ilyen a muffin, és mint olyan, életem első saját kikeverésű tésztája remek jó muffint eredményezett.

Legott a kép, melynek viccesen a Facebookon ezt a címet adtam: " Haha, öregszem bázzeg, péntek este muffint sütök :oo"

Elolvasom »

Tisss ezt gondolta 10-04-19 napján 16:37 -kor

6 hozzászólás

Címkék: boldog , csalad , Dájmond , Dés , Lujza , munka , Nyuff , party , pihi , vasarlas

Szerelmetes

Rendesen elszoktam én ettől az írás dologtól, ami több dolognak is köszönhető, de ezt most hagyjuk!

Viszont mindenképpen meg akarom osztani a blogommal az érzéseimet Malac vonatkozásában (Malac újabban amúgy a Pumamuki névre hallgat, de ez egy hosszú történet, úgyhogy majd máskor fejtem ki).

Vicces, mert ugye Malac olvas, meg majdhogynem a széles rokonsága is, látszólag ez engem mégse zavar.

És tényleg nem, mert nincs mit titkolnom vele kapcsolatosan, vállalom, ha 'utálom' őt, mint ahogyan azt is, ha épp rajongok érte.

Ha már az előző bejegyzésben morciztam rá egy sort, akkor ne szakadjon meg most se ez a szép hagyomány!

Mert hogy hétfőn este, bűzölgő fejjel közöltem vele, hogy mennyire más dimenzió lesz majd az, amikor a saját fiával megy locsolkodni, mialatt én a lányommal várom a locsolókat (hehe, mintha az olyan kézenfekvő lenne, hogy mi együtt leszünk, és még gyerekeink is lesznek...).

Mire úrfi közölte, hogy ő aztán tutiszáz, hogy nem megy sehova locsolkodni, mert a háta közepére se kívánja.

És úgy tűnt, komolyan gondolja, ami számomra szomorú, mert nekem határozott elképzeléseim vannak a családdal (akarom mondani, a leendő családommal) kapcsolatosan, amik totál ellentétesek az ő elképzeléseivel.

Ofcourse, tudom én, hogy a család pillére az anya, és úgy is az lesz, amit ő mond (azaz én), de hát azért na.

Úgyhogy mondtam is neki, hogy le is út, fel is út apám, mert az én gyerekem locsolkodni fog menni, méghozzá az apjával, és ebből nem engedek.

Most mi lesz?

 

Egyébként meg múlt héten annyira meghatódtam.

Történt ugyanis, hogy épp zaklatott volt, én meg próbáltam vigasztalni őt, mire kicsúszott a száján, hogy olyan jó ember vagyok.

Én meg mondtam neki, hogy ne szívasson, mert nem szép dolog cinkelni engem, amikor én épp megértő, és kedves vagyok vele.

És képzeljétek, kiderült, hogy nem szívatott, ami tudom, hogy nem nagy egy nagy etwas, mert az a normális egy kapcsolatban, hogy a két fél jó embernek tartja a másikat, hiszen ki akarna együtt lenni egy önző, akaratos, önfejű emberrel (Malac? :))?!

Csak hogy pont Malac az, aki előszeretettel basztat engem (nem volt ez mindig így, volt ám idő, mikor még kiskamaszként csodált...volt?), hogy változtassak a viselkedési stílusomon, meg az emberekhez való hozzáállásomon, melynek egyenes arányos következménye az lett, hogy bár életem bizonyos szakaszáig egyáltalán nem éreztem úgy, hogy rossz ember lennék, vagy kevésbé lennék jó, mint mások, kialakult bennem az a kép, hogy "szar alak" vagyok.

Pedig higgyétek el, nem sulykolta ám belém, ő csak szépen locsolta a magvakat, amiket még Mankó pajtás hintett el (ehe;)), és szép kis csemetékké cseperedtek az elmúlt időszak során.

No de semmi gond, a múlt heti elszólásával Malac kidöntötte a cserjéket, én meg kijelentem, jó ember vagyok és ponty!

Ja és Malac is az, de egálban vagyunk, és nem jobb nálam :PPP

Tisss ezt gondolta 10-04-07 napján 11:56 -kor

5 hozzászólás

Címkék: boldog , csalad , Nyuff

Fáradt

Nehéz folytatni itt, megvallom, mióta beposztoltam az utolsó írást, nem is jártam erre.

Köszönöm nektek a szavaitokat, és bár az élet megy tovább, én egészen őszintén megmondom, azon a napon, amikor "az" megtörtént, egy részem meghalt.

Nem szeretek erről beszélni, mert valószínűleg soha, senkinek nem fogom tudni átadni, milyen erős kapocs volt/van Fáci és én köztem (eddigi életem több mint felénél velem volt!).

Több volt ő nekem egy állatnál, egy lénynél, egy szeretett csomagnál, ő volt nekem a minden.

Nem érdekel, hogy ki, miként kezeli a saját szeretteit, és ki, mit gondol erről az egészről, akkor is leírom, hogy nekem Fáci az életem értelme volt, és soha, senkit nem szerettem úgy, olyan feltétel nélkül, mint őt!

Így hát valóban jól gondolja mindenki, aki azt hiszi, hogy ezek után a poklok poklát él(t)em át.

Még most se telik el úgy nap, hogy ne érezném a hiányát, azt, hogy mennyivel kevesebb nélküle az élet, az én életem!

Utálom ezt az évet, még akkor is, ha ésszel elfogadom, hogy ez az élet rendje, és kellenek a nagy harcok, mert azok acélozzák a jellemet.

Sorsfordító dolgok mindig történnek, és érzem én is a hatásukat, azt, hogy más ember lettem, hogy teljesen máshogy nézek dolgokra, emberekre, történésekre.

Mondhatnám, hogy én ezt nem akartam, és tényleg nem, de sokkal jobban fáj az, hogy ez az egész teher most egyedül az én nyakamban van.

Mert bár vannak mellettem segítők, ezek a mindennapi kis harcok senki mást nem vesznek igénybe annyira, mint engem.

A tegnap esti Grace klinikában volt egy jelenet, ahol is egy kislány aggódott az alvajáró édesapjáért, és kifakadt, hogy nem mer aludni, és hogy ez a legkevesebb áldozat, amit megtehet az apjáért, mert az cserébe napközben annyit tesz érte. Annyira rólam szólt ez az egész, és annyira szíven ütött!

Hetek, hónapok óta nem merek aludni.

Két eset van, vagy annyira kifáradok napközben, hogy idő előtt elalszom, vagy pedig késő estig virrasztok, és jár az agyam.

És persze lehet mondani, hogy ne gondoljak a rosszra, mert azzal bevonzom, de ezt nem értheti senki, aki nincs hasonló helyzetben.

Minden naphoz úgy állok hozzá, hogy jobb lesz, változást hoz, és nem lesz már több rossz, csak jó dolgok fognak történni velem.

Igen, haladunk előre, de sajnos igaz az, hogy két lépés előre, egy hátra.

Az elmúlt hetekben, mióta Apu otthon van, tényleg róla szól minden napom, első körben reggel felkelek, és ellátom. Hogy mit értek ellátás alatt?

Kikészítek neki reggelit, bekészítek a szobába vizet, kiürítem a kacsáját, és persze igyekszem ehhez az egészhez jó képet vágni (a reggelek eddig szentek, és sérthetetlenek voltak számomra).

Aztán én munkába el, és megpróbálok ott is 100%-on teljesíteni.

Munka után spuri haza, vacsora bekészítése, előtte bolt/piac/gyógyszertár (mikor melyik) letudása, esetleges főzés, mosás, mosogatás, Apu fürdetése, majd gyógyszer odaadása, aztán kacsa bekészítése, víz bekészítése, és bedőlés az ágyba (általában este 9-kor jön el az a pont, hogy fellélegzek, és magamra is tudok fókuszálni).

Apu nagyon kedves, aranyos, és sajnál engem, ami persze jól esik, és azt hiszem, csak ez tartja bennem a lelket (na nem a sajnálat, hanem az, hogy mennyire szép szavakkal beszél rólam, és milyen büszke rám).

Iszonyatosan fáradt vagyok már, és a legrosszabb az egészben, hogy ez még beláthatatlan ideig biztosan így lesz.

És sajnos olyan apró dolgokon fel tudok horkanni, hogy nem úgy kér meg Apa arra, hogy vigyem be neki a sajtot, ahogy azt elvárnám.

Holott ez nem az ő hibája, hanem az enyém, mert én ilyen dolgokra sajnos nagyon adok.

Viszont az is igaz, hogy kettőnk kapcsolatában ez nem lehet már téma, hiszen egyértelműen rám van utalva, és ilyen hosszútávon nem lehet/szabad modoroskodni.

Az elmúlt időszakban egyébként összesen kétszer volt olyan, hogy este elmentem valahova.

Ebből az egyik a színház volt, ami után arra értem haza, hogy Apu félrebeszél, és 1,8-as cukra van!

Nos, azóta ennyi időre se merem egyedül hagyni.

Igen, ha el akarok valahova menni, akkor beszervezem Malacot, mert csak így vagyok nyugodt.

A második alkalom amúgy pont neki volt köszönhető, amikor végre találkozhattam Dájmondommal, és iszogattam vele, pityeregtem neki, de annál többet nevettem, sőt annyit, amennyit már régen nem.

Talán ezt tűröm a legnehezebben, hogy nincs személyes szabadságom, hogy nincs az, hogy munka után elmegyek ide, vagy oda előzetes bejelentés nélkül.

Nincs az, hogy máshol alszom, nincs az, hogy csak saját magammal foglalkozom.

Egy olyan önző embernek, mint amilyen én vagyok, ez rettenetesen nehéz, és nagy teher.

És ezért is van az, hogy időszakos kiborulások követik egymást, amikor aztán nagyon sajnálom magam.

Aztán persze mindig felszívom valahogy magam, de tegnap este is leesett Apu cukra, és ezek már annyira megviselnek, hogy csak azon kapom magam, hogy bőgök, és egy jobb világért könyörgöm, holott nem olyan rossz ez, csak most nem tudom annyira szeretni.

Az is nagyon rosszul esik, ahogy néha Malac kezel engem.

Félreértés ne essék, ha valaki igazán sokat tesz értem, értünk, az pont ő!

Mindenben segít, mindenben támogat, de mivel megvan neki is a saját baja (az ő élete se rózsaszínű most), érhető módon arra már neki sincs energiája, hogy megválogassa felém a szavait.

Holott nekem most ő a világ, ő a kapocs, ő az, aki engem feltölt (Fáci kincs mennyit tudna segíteni, te jó ég!), aki erőt ad.

Éppen ezért egy-egy kicsúszott szó a száján nagyon mellbe tud vágni.

És én értem őt, hogy neki már elege van abból, hogy én az esetek zömében szomorú vagyok, vagy gondterhelt, nekem is elegem lenne.

Viszont ez az a dolog, amin nem nagyon tudok változtatni (pedig nagyon igyekszem).

Én is várom azt az időszakot, amikor már nem azon fogom kapni magam, hogy fülelek, és minden neszre kirohanok Apuhoz, de ez még annyira messze van.

És hiába mondja nekem azt bárki is, hogy túlparázom a dolgokat, sajnos a történtek egyáltalán nem azt igazolják, mert igen is az van, hogy ha én nem vagyok otthon, akkor esténként sajnos bármi megtörténhet.

Annyira jó lenne pihenni egy kicsit, aludni egy hatalmasat, és nem érezni ezt a hatalmas nehezéket a szívemen!

Biztos nem véletlenül van az, hogy a sors belekényszerített ebbe a szituációba.

Mégis azt gondolom, jobb önzőnek lenni, mint irigynek!

Márpedig én manapság nagyon irigylek egy-két embert, aki a saját életét élheti, aki számomra aprónak tűnő gondokkal küzd.

Nem tudom még csak utálni se őket, sem elítélni, mert én is ilyen vagyok, én is így él(t?)em az életem, én is bolhából gyártok elefántot, de azért fáj.

És valójában azért nem jövök ide se, mert nem igazán tudok beszámolni más dolgokról, mint a fentebb leírtakról.

Sikerélmény egy jól elkészített születésnapi ebéd, rizskoch, de ez nem az én életem!

Annyira szeretnék bízni abban, hogy talán majd én is kapok valami igazán jót ebben az évben.

Tudom, hiszem, hogy így lesz, így kell lennie, addig meg igyekszem észrevenni a jelenlegi helyzetemben a jót (kár, hogy nagyítóval kell keresni!), és türelmesebbé válni.

Tisss ezt gondolta 10-03-31 napján 14:27 -kor

16 hozzászólás

Címkék: csalad , Dájmond , Facusa , munka , Nyuff , szinhaz az egesz vilag

Magányos farkas

Majd szóljatok rám, ha esetleg pár hét múlva arra panaszkodnék, hogy mennyire elegem van abból, hogy nincs egy szabad percem se, mert Apu mindig otthon van!

Most ugyanis arra fogok panaszkodni, hogy mennyire rossz, hogy ilyen üres a lakás.

Soha nem voltam berendezkedve a hosszas egyedüllétre, és most jövök csak rá, hogy képtelen is vagyok rá.

Persze ez nem igaz, az viszont tény, hogy jelenleg nem is tudom elképzelni, miként tudnak emberek egyedül élni.

Minden elismerésem nekik, mert túl azon, hogy egyedül viszik a háztartást, a költségeket, a magánnyal is megküzdenek.

Nekem is csak utóbbi fáj, hogy esténként (ha Malac nincs nálam, és Dés is megunja a képemet) egyedül vagyok, nincs aki rám nézne, aki hozzám szólna.

Arról már nem is beszélve, hogy én a kis fosós lelkemmel minden apró zajtól képes vagyok megijedni, és betörőket vizualizálni.

Úgyhogy várom már nagyon haza Aput, még úgy is, hogy tudom, akkor sokkal jobban rám lesz utalva, és sokkal több mindent kell majd csinálnom, mint most.

A doki szerint még legalább 10 nap, ami tökéletesen érthető, hiszen súlyos műtétje volt, bárcsak Papi is megértené!

 

A hétvége ismét gyorsan eltelt, melyben vaskosan közrejátszott Dés üdítő társasága is (Lollim, nem kerülünk ám téged, csak mivel tudtam, hogy Balázsodnak szülinapja volt, be se próbálkoztunk :)).

A fő program az alkoholizálás volt, melyet hatalmas hahótázás kísért, mikor megláttuk az én drága Sándorom képét az iwiw-en.

El is borzadtam, hogy a kor mennyire megváltoztatta őt, Antilopomról már nem is beszélve.

Hiába na, van akitől a kor pont azt veszi el, ami megkapó volt benne egykor, van akihez meg hozzáad.

Azért hüpp, mert még mindig nem tértem ám magamhoz :)).

Szombaton Apu látogatása után elmentünk az Aréna Plázába, ahol aztán tényleg lejártuk a cipőnk sarkát (én nem, mert lapos csizmában voltam, de Dés igen). Gazdagabb lettem egy csodaszép nadrággal, ami 36-os méretű.

Utóbbin lesokkoltam magam, mert bár vettem én nemrég két ilyen méretű nadrágot, azt hittem, az csak véletlen.

Hát úgy tűnik nem, és én ezt nem is nagyon tudom hova tenni, de nem is kell. Örüljünk!

Hamar elment a vasárnap is, aminek annyira nem örülök, mert így ma már hétfő van.

Nemrég jöttem meg a tisztítóból, ahova leadtam a meseszép piros kabátomat.

Nem bíztattak túl sok jóval, azt mondták, lehet ki se jön belőle.

Ezt megvallom őszintén, nem igazán értem, hiszen nem olajjal öntöttem nyakon, de csütörtökön okosabb leszek, addig nem is gondolkodom más alternatív megoldásokban.

Csodás egyébként ez a tavasz, de annyira nem tudok neki örülni, ugyanis láttam, hogy az elkövetkező két hétben ennek nyoma se lesz, én meg beleélni feleslegesen a jóba nem akarom magam.

Azért éljen Március, vártam már nagyon!

Tisss ezt gondolta 10-03-01 napján 14:14 -kor

3 hozzászólás

Címkék: csalad , Dés , Nyuff , vasarlas

Az élet apró örömei

Azért történtek ám velem jó dolgok is az elmúlt két hétben, jóllehet, nehezen veszi észre az ember őket, illetve nem tud nekik annyira örülni, mint átlagos napokon.

Például rögtön az egyik, hogy megérkezett időközben hozzám Samantha, akivel egyelőre nem tudok betelni.

Nem is tudom, miért vártam vele ilyen sokáig!

Nézzétek meg, hát nem édesek azok a szívecskék (jelzem, a más színűeken körök vannak)?

És 500GB-os mindehhez, tehát rém okos, és gyors, ja és németül beszél, mert hogy Németországból származik.

Van már barátja is, Sámson személyében, aki Nyuff közvetlen rokona, hasonló paraméterekkel, persze nem ebben a színben.

Haha, egyszer majd készítünk egy hangfelvételt, miként évődnek a külső winchestereink.

Na ez a kemény szerintem, de ezek vagyunk mi (most épp Babuli és Bubuli fedőnéven :)).

 

Most, hogy így kezdek átcsúszni a szánalmas kategóriába, elmesélem nektek azt is, hogy mi történt velem múlt hét szombaton, amikor is olyan hülye, esős idő volt.

Pont a zebránál várakoztam a zöld lámpára, mikor is elsuhant előttem egy busz, és azzal a lendülettel beterítette a fél oldalamat a saras latyakkal.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, ugyanis a helyes kis piros kabátom volt rajtam, a mustársárga sálammmal, mustársárga kesztyűmmel, mustársárga táskámmal.

Álltam ott, mint egy darab szar fa, és alig győztem az arcomról letörölni a latyakot, és kínomban röhögni.

Tiszta szerencse, hogy enyhült az idő, mert tisztítóba még mindig nem jutottam el, a kabát viszont így hordhatatlan.

 

Ha már mulattságos, akkor legyen nyoma itt is, hogy mit csináltunk Malaccal tegnap éjfélkor.

Levágtuk a frufrumat!

Igen, én, aki 12 éve nem engedtem senkit a hajam közelébe, megkértem Nyuffom (mert Dés nem vállalta, gyáva kukac :)), hogy vágja le a frufrum (nincs most nekem arra felesleges két órám, hogy megigazítsák a rőzsét), ő meg örömmel igent mondott, utólag már tudom is, hogy miért :D

Egy ideig elég hozzáértőnek tűnt, elégedett is voltam a menettel, de amint fazont kellett volna igazítani, kicsúszott a kezéből a művelet.

Könnyesre röhögtük magunkat a végeredményen, amit szerencsére sikerült annyira korrigálnom, hogy kiléphetek vele az utcára.

Kicsit úgy nézek ki, mint Audrey Tautou az Amelie csodálatos életében, de mivel gyorsan nő, különösebben nem izgatom magam rajta.

 

Zárásként pedig itt is üdv Anci néninek (nem tudtam, hogy olvas, húha), akivel, ha tényleg az anyósom lesz, megütöttem a főnyereményt.

Haha, lefety-lefety-lefety, gondolhatnátok, pedig nem is.

Isteni rakott kelt készít, és a pogácsája is bajnok, a süteményekről már nem is beszélve (ó, de hiányzol máglyarakás!).

Meg egyébként is, szerintem jó kis férfit nevelt Nyuffból, és örülök neki, hogy nem olyan anyuka, aki miatt aggódnom kellene majd, hogy bebeszéli magának, hogy elveszem tőle a fiát (szerintem alig várja már :DDD), melyből kifolyólag képes lenne megkeseríteni az életem (tudom, most még nem anyós, várjam ki a végét :D!).

És ez fontos, meg más is, de majd talán szánok egy szép kis posztot neki, mert hát megérdemli ám.

Egyúttal meg szégyen Malac, hogy hamarabb szólt hozzám Anyud, mint te :P

Tisss ezt gondolta 10-02-26 napján 12:00 -kor

4 hozzászólás

Címkék: csalad , Dés , ehhh , Nyuff , vasarlas

Fény?

Megvolt a műtét, és egyelőre úgy tűnik, sikeres volt.

Most jöttem meg Apitól, aki elég éber volt, és ahhoz képest, hogy egy nehéz műtéten esett át, jobban nézett ki, mint eddig bármikor ez alatt a pár nap alatt.

Nyilván azért, mert már túl van rajta, és mert ahhoz képest, ami eddig volt, a mostani fájdalma már gyerekjáték.

A csípőprotézise több ponton is gallyra ment (nem is értette az orvosi team, hogy eddig miért nem jelentkezett vizsgálatra... ami persze nem igaz, mert jelentkezett, csak épp 3 év a várakozási idő egy protéziscserére, szuper nem?), de ehhez még bónuszként megkapta azt is, hogy a roham, vagy az esés következtében eltörött a farcsontja. Uff!

Azért továbbra is gondolhattok ránk, mert lesz itt még vizsgálat az ideggyógyásszal, hogy kiderüljék, mitől volt a roham.

Utóbbitól félek, mint a tűztől, és persze mantrázom folyamatosan, hogy nem lesz többet, nem lesz többet, nem lesz többet (nem a rohamtól félek, hanem annak következményétől, ami most van)!

Úgyhogy most egy kicsit jó.

Örülök, hogy végre mindenki rájött, nem ok nélkül ordított a fájdalomtól, amikor valaki megmozdította.

Egyben persze nem értem, hogy a kurva sok röntgenen hogy nem látták, hogy a farcsontja is eltört? :oo

Mindegy, ezen túl vagyunk, mintha fény pislákolna az alagút végén, de nem akarom elkiabálni.

Bízom, bizakodom, reménykedem, és persze továbbra is aggódom.

 

Bónusz a jó hírhez: a nővérek 18 évesnek néztek. Yessss!

Tisss ezt gondolta 10-02-24 napján 17:58 -kor

15 hozzászólás

Címkék: csalad

Magyar egészségügy

Nos, megpróbálom összefoglalni az elmúlt másfél hét történéseit, vigyázat, biztosan hosszú lesz!

Az egész péntek hajnalban kezdődött, amikor is fél 3-kor arra ébredtem, hogy iszonyat nagy csörömpölés hallatszik a nagyszobából.

Azonnal kipattantam az ágyból, és előre mentem, hogy megnézzem, minden rendben van-e, mi esett le, kell-e takarítani.

Mikor bepillantottam a nagyszobába, akkor ért az igazi döbbenet: nem találtam sehol Aput.

Rögtön tudtam, hogy baj van, és közelebb lépve az eseményhez, bizony beigazolódott a gyanú. Leesett az ágyról!

Mikor szólongatni kezdtem, láttam, hogy nincs magánál, és mivel megmozdítani se tudtam, azonnal szaladtam felébreszteni Malacot, hogy segítsen, Papi rosszul van.

Akkor még azt gondoltam, hogy a cukra esett le, s attól került tudattalan állapotba.

Mivel ebben már többször volt részem, nem hívtam mentőt, helyette adagolni kezdtük neki a cukrot vízzel, magában, mindenhogy.

Egy idő után magához is tért, látszólag jobban lett, és ezzel együtt ki is derült, hogy nagyon megütötte a lábát.

Aki nem tudná, annak elárulom, Papinak csípőprotézis van beültetve, és természetesen arra a lábára zuhant le az ágyról.

Egészen délelőtt 11-ig azzal múlt az idő, hogy gusztustalan ordenáré módon veszekedtünk egymással, hogy hívjunk-e mentőt, vagy sem.

Mert persze ő nem akart mentőt, pláne nem 8 óra előtt, én meg akartam mentőt, de hülye módon az apai szigor még mindig meg tud gátolni a saját akaratomban.

Kiegyeztünk abban, hogy délelőtt telefonálunk majd, miután ő megmosakodott, és összepakoltuk neki a kórházi csomagot.

Nos, mindez meg is történt, két fiatal mentős érkezett, akik el is vitték Aput az Árpád kórházba (mentős szállítás 1.; kórház 1.), ahol is készült röntgen a lábáról.

Mivel törést nem mutattak a felvételek, ezért a délután során haza is hozta őt a mentő (mentős szállítás 2.), mondván zúzódás van csak, fájni fog, de 6 hét alatt elmúlik.

Ennek szellemében elő is vettük Papi mankóját, valamint lélekben igyekeztem berendezkedni az elkövetkező napokra.

Ekkor már iszonyatosan fáradt voltam, ám mégse tudtam elaludni.

Folyamatosan az járt a fejemben, hogy mi lesz akkor, ha Papinak megint baja lesz, ám én ezúttal nem kelek rá fel?!

Hajnal 2-kor végül csak elnyomott az álom, és aludtam egészen délelőtt 11-ig.

Mikor felkeltem, akkor Apu már egészen jól tudott járni a mankójával, jó kedve is volt, így nyugodt szívvel engedtem el Malacot haza, mondván megbirkózom majd a kialakult helyzettel.

Nekiálltam mosogatni, miközben Papinak felszolgáltam az ebédjét, amihez hozzá is látott.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy teljesen zavart a viselkedése, bíbelődik az evőeszközzel, és látszólag nincs a tudatánál teljesen.

Odaültem hozzá, hogy szemmel tartsam, és közben igyekeztem nem pánikba esni.

Hát nem sikerült, mert a következő pillanatban minden kiesett a kezéből, és mind a négy végtagja rázkódni kezdett, mintha áramot vezettek volna belé.

Ez viszonylag hamar alább hagyott, azonban utána egy nevetés következtében eszméletét vesztette, és epilepszia szerű roham jött rá.

Az összes végtagja megfeszült, hörgött, habzott a szája, és mindeközben hallottam, ahogy csikorognak a csontjai. Míg élek nem felejtem el, mennyire borzalmas volt utóbbit hallani, és tudni, hogy semmit nem tehetek ellene.

Azonnal tárcsáztam a 104-et, majd utána Malacot, hogy jöjjön, mert baj van.

A mentősök jöttek is hamar, repkedtek a gumikesztyűk, injekciós tűk, és el is vitték Aput a Nyírő Gyula kórház neurológia osztályára (mentős szállítás 3., kórház 2.). Az akkori állapotom gondolom nem kell lefesteni!

A kórházba érkezvén közölte velem a kezelőorvos, hogy a CT-vizsgálat nem mutatott ki jelentős eltérést, tehát nem lehet azt mondani, hogy epilepsziás rohama van. Szombaton a fű se nő, így egy kisebb listával engedett minket utunkra a nővérgárda, amivel neki is iramodtunk a Tescóba.

Visszaérve a kórházba a doki azzal kezdte, hogy nincsenek jó hírei, üljünk le.

Itt azért megállt bennem az ütő, nem véletlenül.

Apu egyik értéke 30-szorosa volt a megengedettnek, mely érték a tüdőembólia egyik előjele. Ez állítólag akkor szökhet ilyen magasra, ha az ember testében törés, vagy seb van, amit nem kezelnek, és elindul a vérrög.

Aput rohammentővel vitték át az Árpád kórházba (mentős szállítás 4.), hogy megröntgenezzék, mi a helyzet. Tudni kell, hogy ekkor Apu lába már úgy fájt, hogy ordított, mint a fába szorult féreg.

Azt hiszem, a mai napig senki nem hiszi el a fájdalmait rajtam kívül.

És nem is csodálom, hiszen ők nem voltak jelen akkor, amikor én hallottam, hogy recsegnek a csontjai, ők nem tudják azt, hogy hányszor pakolták ide-oda a nélkül, hogy bárki tisztában lenne a fájdalmaival.

Az Árpád kórházban kb. 3 órát várakoztunk, hogy kiderítsék, van-e törése, kell-e műteni.

Kétszer is megröntgenezték, de mivel nem találtak semmit, kitalálták, hogy visszaküldik a 'feladónak', a Nyírő Gyula kórháznak.

Mindez meg is történt éjfél tájban (mentős szállítás 5.), ezúttal a belgyógyászatra került.

Vasárnap, mikor bementem, az ügyeletes orvos azt mondta, hogy a magas eredménye lejjebb csúszott köszönhetően a vérhígítónak, de további vizsgálatokra csak hétfőn lesz lehetőségünk, addig pedig igyekeznek őt szemmel tartani.

Hétfőn 2-kor kaptam a telefont, hogy Aput viszik át egy újabb kórházba, ez alkalommal a Honvédba (mentős szállítás 6., kórház 3.), menjek be összepakolni a cuccait.

Mindez meg is történt, fél 4-re már ott voltam a Honvéd traumatológiáján teljes harci felszereléssel.

Papit elvitték megvizsgálni, majd közölték, hogy csinálnak egy röntgent, ami után elhelyezik az osztályra. Este 7 volt, mire a nevezetes röntgenre bejutottunk, ahol is készítettek jó pár felvételt, majd végre felmehettünk egy négyágyas kórterembe.

Alig, hogy kipakoltam a cuccait, jött a nővér, hogy ácsi, pakoljak össze mindent, vissza kell menni a traumára, mert senki nem mondta (állítólag!, ami persze nem igaz), hogy felveszik Aput az osztályra.

Úgyhogy vissza mentünk a vizsgálóba, ahol újabb vizsgálatok következtek, majd újabb röntgen.

Egyébként ennél a pontnál éreztem azt, hogy hívok egy betegjogi képviselőt.

Mert mindeközben senki nem törődött Apu cukorbetegségével, hogy az egyéb higiéniáról már ne is beszéljek. Itt volt az a pont, ahol már nagyon fáradt, nagyon kétségbeesett, és nagyon szomorú voltam.

A vizsgálat, röntgen után végül este 11-kor helyezték el egy szobában, amit mindannyian megkönnyebbülten vettünk tudomásul.

Kedden, mikor bementem meglátogatni, már meg se lepődtem, hogy közölték velem, csütörtökön áthelyezik egy másik kórházba, nevezetesen a MÁV-ba (ami persze, ugyanúgy az ÁEK-hoz tartozik, de akkor is másik épület, ahova szállítani kell, ez volt a 7. mentős szállítása).

Mindez meg is történt, és azóta is ott van (el se hiszem!).

Jelenleg úgy áll, hogy holnap megoperálják őt a lábával, mert állítólag a beültetett protézis megsérült, és ezért van ilyen piszok nagy fájdalma.

Sajnos azonban még mindig ott van az is, hogy fogalma nincs senkinek, akarom mondani, senki nem törődik mélyrehatóbban azzal, hogy neki rohama volt, bár állítólag itt majd kivizsgálják őt.

 

Egyébként meg mélységesen fel vagyok háborodva!

Az eltelt 10 nap alatt olyan szintű tapasztalatot szereztem, amit nem kívánok senkinek.

Ma már nem hálapénz van, hanem szolgáltatási díj. Értsd: addig le se szarják a beteget se a nővérek, se az orvosok, amíg nem lengetsz meg nekik némi pénzmagot (kivételek tudom, hogy vannak, én mégse találkoztam velük). És ettől hányok!

Hányok attól, hogy mindenhol úgy kezelték Apukámat, mintha hajléktalan lett volna, vagy AIDS-es.

Én elhiszem, hogy nehéz a nővér szakma, és mikor megkap egy olyan beteget, akinek tényleg minden baja van, és még ordít is, akkor nem mosolyog örömében.

De felháborít, hogy ennek hangot is ad, ráadásul úgy, hogy ott vagyunk mi, a hozzátartozói. Ugyan mire várja a hálapénzt? Erre a stílusra?

És igen, sajnos azt kell mondjam, ennek ellenére is adtunk, mert egy kvázi magatehetetlen emberrel nem lehet példát statuálni, hisz a napi két órás látogatásom nem elég az ellátására.

Érdekes ugyanakkor, hogy az a betegápoló, aki hétfőn Aput pakolta ide, és oda, akinek mindig volt pár jó szava Apuhoz, mikor elhaladt mellette a folyóson, aki igyekezett kíméletesen bánni vele le-föl emelgetés közben, az meg nem fogadja el a pénzt. Pedig, ha valakinek hálás voltam, akkor az pont ő.

Áldatlan állapot volt, hogy egy hét alatt 4 kórházat megjártunk, és sehol nem éreztük azt, hogy bárhova is tartoznánk.

Mindenhol csak a kolonc volt, az ordítós beteg (pedig én tudom, hogy Apunak nagy a fájdalomküszöbe, amit ők nyilván nem tudnak).

Hálás vagyok a mentősöknek, akik ugyan pénz ellenében, de nagyon is emberségesen bántak Apuval, hálás vagyok a beteghordozónak is, aki tényleg, bárminemű viszonzás nélkül a legemberebb volt Apuval, hálás vagyok Malacnak, aki olyan szinten áll mellettem, hogy magam is elcsodálkozom, és persze Désnek is, aki igyekszik elterelni a figyelmem.

Remélem, pár napon belül az orvosoknak is hálás lehetek, feltéve, hogy visszakapom az én Apukám, egy szép kis diagnózissal, a megfelelő gyógyszerrel egyetemben, és egy tökéletesen megműtött lábbal.

Nektek is köszönöm ám a gondolást, szorítást, kedves szavakat!

Sokat jelent, nagyon sokat, mert ha még mindez nem lenne elég, akkor elárulom, hogy időközben Nagymamám is kórházba került.

Hát ilyen ez az élet, akarom mondani 2010.

Remélem, hogy jó dolgok is fognak velem történni, mert eddig nem alakul valami nagyon fényesen.

Azért igyekszem tartani magam, és azt hiszem, egy-két kiborulástól eltekintve jól megy.

Van még sok más dolog is, ami leköti a figyelmem, és 'fejfájást' okoz, de már így is iszonyat hosszú lett a bejegyzés, nekem meg lassan készülődnöm kell fogszabályzásra.

Tisss ezt gondolta 10-02-23 napján 10:46 -kor

12 hozzászólás

Címkék: csalad , ehhh , Nyuff

Édesapa

Apu kórházban van! Nem, nincs jól.

Szombaton még tüdőembólia miatt aggódtunk, és néztük a rohammentőt, ahogy egyik kórházból a másikba szállítja, tegnap meg ott tartottunk, hogy még semmi biztosat nem lehet tudni, mert ma lesznek csak vizsgálatok.

Nincs intenzíven, ez jó, az viszont nem, hogy aggódom, de nagyon.

Sem erőm, se idegzetem nincs arra, hogy leírjam, mi minden történt péntek hajnal fél 3 óta.

Horror, és szeretném feledni, és tudni őt otthon, biztonságban.

Azt is szeretném, ha erre az évre ennyi lenne a csapásokból, mert bár erős vagyok, ennyire sajnos mégsem.

És igen, Malac nélkül már én is rég kórházban lennék, mert nélküle semmire nem lettem volna képes, és valószínűleg soha nem is lehetek neki elég hálás, még akkor se, ha azt mondja, ezért nem jár hála (de!).

De még így is, hogy itt van nekem, velem, annyira egyedül érzem magam, és annyira elhagyatottnak.

És hiába van velem a távoli család, és Dés is (akinek szintén hála), akkor is, a szűk család az én vagyok, és a szívem hasad bele.

Erősnek kell lenni, igyekszem, de én nem vagyok az, én kicsi vagyok, gyenge vagyok, szomorú vagyok, és aggódok, és félek, és nem merek gondolkozni, se aludni, mert jár az agyam, csak jár.

Tisss ezt gondolta 10-02-15 napján 12:56 -kor

17 hozzászólás

Címkék: csalad , Dés , Nyuff

"Filléres emlékeim"

Az este pedig képnézegetéssel telt.

Nem sűrűn szoktam régi emlékek között turkálni, mert mindig nagyon felkavarnak.

Emlékszem, mennyire zseniális volt pár évvel ezelőtt elolvasni Anyukám és Apukám levelezését.

Ugyanakkor persze, hogy fájó dolog is nézni a sorokat, a képeket, és tudni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan.

Nem szoktam a múltról beszélni, nem is szeretek!

Viszont évek óta egyre jobban foglalkoztat, hogy kire is hasonlíthatok.

Amióta az eszemet tudom, ezt a kérdést teszem fel mindenkinek.

Kiskoromban meg voltam róla győződve, hogy a tesómmal együtt örökbe fogadtak minket.

Hiszen azt láttam, hogy a bátyámra nagyon hasonlítok, de a felmenőim közül senkivel sem tudtam magam azonosítani.

Biztosan azért olyan nehéz, mert nem látom magam kívülről, nem látom a mimikám, a gesztusaim, a járásom, a tartásom, és nem vagyok már körülvéve olyan rokonokkal, akik szajkózhatnák, hogy "tiszta anyja/apja ez a gyerek".

Nem is vagyok már gyerek, ez is igaz.

Dés múltkor azt mondta, hogy szerinte én Anyura hasonlítok, aminek iszonyatosan örülnék, ha tudnám, a természetére gondolt.

Ellenben inkább a külsőről beszélt, ami azért is ellentmondásos, mert Anyukám mellben szépen áldott természet volt, rólam ez viszont nem mondható el, és a meseszép arcalmáit sem kaptam meg.

Néztem a régi képeket, és egy-kettő kivételével, továbbra sem látom magam sem Anyuban, sem Apuban.

Azért megmutatom nektek őket, aztán, ha van kedvetek, mondjátok, kire is ütött ez a gyerek, jelen esetben én.

Apu a dzsigoló!

Anyu jobb szélen (23 éves).

Igen, az ott baloldalon a korábbi dzsigoló, Api (22 éves), jobbon pedig apai Nagymamám (már ő se él)!

Anyu a Balatonban (ezen a képen 19 éves)!

Bundások társasága (középen Anyu, 25 évesen)

Ezen a képen viszont felismerem magam, ha a fejemre húzom a sapkám, néha én is így nézek ki (25 éves).

Tisss ezt gondolta 10-02-07 napján 21:21 -kor

15 hozzászólás

Címkék: csalad , Lujza

2011. április
2011. március
2011. február
2011. január
2010. december
2010. november
2010. október
2010. szeptember
2010. augusztus
2010. július
2010. április
2010. március
2010. február
2010. január
2009. december
2009. november
2009. október
2009. szeptember
2009. augusztus
2009. július
2009. június
2009. május
2009. április
2009. március
2009. február
2009. január
2008. december
2008. november
2008. október
2008. szeptember
2008. augusztus
2008. július
2008. június
2008. május
2008. április
2008. március
2008. február
2008. január
2007. december
2007. november
2007. október
2007. szeptember
2007. augusztus
2007. július
2007. június
2007. május
2007. április
2007. március
2007. február
2007. január
2006. december
2006. november
2006. október
2006. szeptember
2006. augusztus
2006. július
2006. június
2006. május
2006. április
2006. március
2005. április
2005. március
2005. február
2005. január

 

@email ; @mms ; Balaton ; Bécs ; boldog ; bolondTisss ; breteg ; Ciprus ; Csak a zene ; csak egy fog rakoncatlankodik ; csalad ; Dájmond ; Dánia ; Dés ; Egyiptom ; ehhh ; elszámolás ; Facusa ; Fanthomas ; férfiak ; Görögország ; gumiszoba ; Horvátország ; hullahopp ; iskola ; karacsony ; ketrec ; Lollo ; London ; Lujza ; Macesz ; Matróz ; MC Stretch ; munka ; nyaralas ; Nyuff ; Nyuszika ; olasz ; Olaszország ; pajzán ; party ; pihi ; pink ; Prága ; rolling ; Saskó ; smink ; sportlady ; szakdoga ; Sziget ; szinhaz az egesz vilag ; születésnap ; Társulat ; Teniszpartner ; Tiesto ; tiktok ; Törökország ; vasarlas